Politika

Befektetők leselkednek a lakásokra – Tiborcz István is felsejlik az airbnb megregulázása mögött

168ora.hu

Önkormányzati hatáskörbe adja a rövid távú lakáskiadás korlátozásának jogát a kormány. Így ezzel másra hárít egy számára kellemetlen feladatot, amellyel láthatóan nem szeretne foglalkozni. Hogy ez pontosan mit jelent, arra nem könnyű válaszolni.





Jó ideje tartó harc dőlhet el, miután az Országgyűlés megszavazta, hogy az önkormányzatok határozzanak, hány éjszakára adhatják ki rövid távra bérleményeiket a lakástulajdonosok. Ismerve az előzményeket,

kicsit hamisnak tűnik a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba fejtegetése, amely szerint az albérlet- és ingatlanárak indokolták a döntést.

 

Arra hivatkozott, hogy az airbnb gyakran okoz nehéz-séget a többgenerációs társasházakban. Ezt az állítást ugyan nem lehet vitatni, ám kérdés, miért pont most döbbent rá erre a kormány, amikor évek óta semmi sem változott, és senki sem törekedett a megoldásra.

 

Az airbnb (eredeti nevén: AirBed & Breakfast) egy online foglalási rendszer, amelyben privát egyének adhatnak ki szobákat vagy egész lakásokat rövidebb időszakokra – jellemzően néhány napra vagy pár hétre. A portál a világ 190 országának 34 ezer városában kétmilliónál is több meghirdetett szálláshelyet tartalmaz. Budapesten jelenleg több mint 8000 szállás van a rendszerben.





A szállodaipar és az airbnb lakáskiadás évek óta szemben áll egymással.

 

Az iparág ugyanis komoly üzletté nőtte ki magát, és a hotelek – a rendezetlen jogi viszonyok miatt – versenyhátrányba kerültek. Emiatt pedig a vendégek nagyobb eséllyel választották maguknak az online bérelhető lakásokat. Több szervezet is kérte a kabinettől a szigorítást.

Fotó: commons.wikimedia.org

A szabályozás kétségtelenül ráférne a piacra – véli a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, Faix Csaba. A 168 Órának elmondta, hiányolja, hogy nem lehet nyomon követni, melyik lakást hány napig használták, s ha nem férnek hozzá az önkormányzatok ehhez az adatbázishoz, akkor félő, hogy ezután a lakáskiadók nagyobb hányada vonul át a fekete- vagy szürkezónába. Ezzel nem segítenek a lakhatáson, és az önkormányzatok is elesnek azoktól a bevételektől, amelyeket ezek a lakások hoznak.





A szakember azonban nem tart attól, hogy a jövőben nem lesz elég elérhető airbnb lakás Budapesten.

 

A Magánszállásadók Országos Egyesülete óvatosságra int az adminisztratív eszközökkel szabályozott piac ügyében. Mörk László elnök emlékeztetett rá, Párizsban 120 nap, Londonban pedig 90 nap a felső határ. Szerinte szólnak érvek a működtetés mellett és ellen is. „A vállalkozási szabadság alapjog, ezt adminisztratív eszközökkel korlátozni nem lehet, ráadásul a tevékenység hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Ugyanakkor a pihenés is alapjog, amit megsértenek azzal, ha a vendégek hangoskodnak, esetleg rongálnak.” Még azt sem tartotta kizártnak, hogy ha valaki a korlátozó döntést bíróságon támadja meg, netán egymásnak ellentmondó ítéletek születnek.

 

Mörk László szerint az nem gond, ha egy házban csak egy lakást adnak ki ily módon, ha viszont egy ilyen tömb kvázi szállodaként működik, és ellehetetleníti a pihenést, akkor indokolt a szabályozás. Mint mondta, az új rendelkezés nyomán a vendégéjszakák visszaesését várják, míg a szállodák vendégforgalma nagyon enyhén emelkedhet. Amit már mi teszünk hozzá, hogy ebben az esetben alighanem több gazdagabb, fizetőképesebb turista érkezhet Budapestre, és kiszorulhatnak a kisebb pénzű, többnyire hét végi kikapcsolódásra és leittasodásra vágyó külföldi fiatalok.

 

Lényegében ezt a gondolatot erősítette a miniszterelnök ingatlanbizniszben utazó veje is. Tiborcz István a portfolio.hu-nak adott interjúban a következőket mondta: „Azt hiszem, Magyarországon most elsősorban nem több turistára, hanem ugyanannyi, de többet költő vendégre van szükség. Eközben fontos az is, hogy a piaci szereplők képesek legyenek összefogni és megtartani a minőségi szolgáltatások megfelelő árszintjét.”

 

Szerinte ezek a vendégek ugyan visszafogottabbak, több időt töltenek fürdőkben, múzeumokban, csendesebb éttermekben, de többet költenek. Márpedig

ha a milliárdos állami tendereket elnyerő Tiborcz István ezt gondolja, akkor érdemes odafigyelni, mert feltehetően e filozófia alapján foglalkozik a kormány a hazai turizmus alakulásával és az airbnb jövőjével is.

 

Ha pedig kevesebb kispénzű turista érkezik, az a bulinegyedre is hatással lehet, ahol – szemben a kampányban tett ígérettel – egyre inkább erőből szeretné megoldani a kérdést a VII. kerület DK-s polgármestere, Niedermüller Péter.

Bulinegyed - Népszavazást tartanak az erzsébetvárosi vendég

Életkép a bulinegyedből – Az airbnb visszanyesését érezni fogják a VII. kerületben is Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt







A kerület első emberének eddigi nyilatkozatai alapján nem zárható ki a drasztikus szigorítás sem.

A Fővárosi Önkormányzat mindenesetre egységes szabályozást tartana célszerűnek

– mondta el a 168 Órának a főpolgármester lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója. Misetics Bálint kifejtette, noha minden kerület önállóan dönthet, szeretnék, ha együttműködnének a helyzet rendezésében. Az egyeztetések már elkezdődtek, de csak később derül ki, sikerül-e konszenzusra jutni. Szerinte az lenne az ideális megoldás, ha a lakások turisztikai célú hasznosítását együtt kezelnék a bérlakásszektor szabályozásával, ami Magyarországon önmagában is reformra szoruló terület. Mint mondta, a szabályozást rossznak tartja, mivel sem a bérlők, sem a bérbeadók érdekeit nem védi kellőképpen, de még ez sem érvényesül, mivel a lakáskiadás jelentős hányada informálisan működik. Misetics Bálint úgy látja, már csak azért is szükséges a szigorítás, mert a lakások szállodaként működtetése is hozzájárult ahhoz, hogy túlzottan emelkedjenek a lakbérek. A belvárosban virágzó iparág azonban nem feltétlenül érezteti hatását a külső kerületekben.

Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a belső kerületekben az eddig airbnb-re szánt lakásokat elkezdték hosszabb távra hirdetni a tulajdonosok.

 

Balogh László szerint ez a tendencia oda vezetett, hogy a megnövekedett kínálatra nem volt elég bérlő, emiatt kénytelenek voltak egyre lejjebb és lejjebb vinni az árakat. Így fordulhatott elő, hogy a fővárosban 10 százalékkal csökkentek az átlagos bérleti díjak. Hozzátette, az iparág több tízmilliárd forint bevételt termelt pusztán azzal, hogy az airbnb-ben megszálló turisták jelentős áfa-, idegenforgalmi- és iparűzésiadó-bevételt hoztak.





Kérdés azonban, hogy azok a gazdagabb, ám csendesebb turisták, akiket Tiborcz István álmodik a magyar fővárosba, el fognak-e költeni annyit, mint a bulinegyedben dorbézoló nyugat-európai fiatalok.

 

Persze nemcsak rájuk érdemes gondolni, hanem a belföldi turizmusra is, amelyben a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is lát lehetőséget. Ezért hozták létre – a fővárossal összefogva – a Restart Budapest kártyát. Ezzel kedvezményesen lehet szállást foglalni, tartalmaz egy ingyenes fürdő- és strandbelépőt, valamint egy városnéző buszos utat. Faix Csaba szerint a belföldi turizmus szervezőinek sokszor nem jut eszükbe, hogy a főváros is lehet célpont.

 

A már említett Portfolio-interjúban elhangzott a miniszterelnök vejétől még egy mondat, amely ugyancsak figyelemre méltó, és talán még jobban megmagyarázza, miért nyeste vissza a kabinet az airbnb jelenséget: „Sok ingatlan kerülhet majd a piacra, ami jó lehetőség lesz a befektetők számára. Nem titok, hogy mi is gondolkodunk a belvárosi lakások – akár egy professzionális lakásalapon keresztül történő – megvásárlásán. Az V., a VI., a VII., a VIII. kerületben továbbra is óriási a fantázia…”

Márpedig ha Tiborcz István egy területen óriási fantáziát lát, akkor pár törvénymódosítás, és máris fialtathatja tovább közpénzen szerzett milliárdjait.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top