Politika

Szlávik János figyelmeztet: fegyelmezetten kell viselkedni, hogy elkerüljön bennünket a második hullám

168ora.hu

Nem szabad lazulni addig, ameddig nincs védőoltás a koronavírus ellen






– hangsúlyozta a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológus főorvosa az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szlávik János arról beszélt, noha a napi fertőzések száma nem számít alacsonynak, a valós érték ennél tízszer vagy hússzor is magasabb lehet a pozitív betegek száma.

 

Koronavírus - Szlávik János infektológus főorvos

Szlávik János infektológus főorvos Fotó: Koszticsák Szilárd

A szakember mindenkit a maszk használatára buzdít zárt térben is, kültéren szerinte elegendő a megfelelő távolságtartás.

 






Felhívta arra is a figyelmet, hogy mostanában sokkal inkább a fiatalok között terjed a vírus, náluk lazul a fegyelem, míg korábban az idősebbek betegedtek inkább meg. „Súlyosan többnyire az idős, krónikus betegek fertőződnek meg, de ritkán fiatalok is meghalnak.”

 

A maszkhordási fegyelemmel kapcsolatban elmondta, sok országban utóbbi hiányzik, noha Magyarországon lényegesen jobb a helyzet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top