Politika

Addig tiltakoznak a Színművészeti hallgatói, amíg a kormány nem veszi figyelembe kéréseiket

168ora.hu

Egészen addig terveznek tiltakozni a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, amíg a kormány nem veszi figyelembe korábbi kéréseiket az egyetem szervezeti átalakításával kapcsolatban – tudta meg az RTL Klub. Mint mondták, az Innovációs és Technológiai Minisztérium erre még nem reagált, de az egyetem hallgatói önkormányzata elengedhetetlennek tartja az érdemi párbeszédet a felek között.






 

Az államiból augusztus elején alapítványi tulajdonba kerülő egyetem új kuratóriumának elnöke a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila lett, az új vezetést azonban nem volt hajlandó elfogadni az egyetem diáksága.

 

Közösségi oldalukon közzétett közleményükben azt írták, feltételeik – melyek szerint az öttagú kuratóriumba három tagot jelölhessen az egyetem szenátusa, két tagot pedig a minisztérium – nem teljesültek. Az egyetem új kuratóriumi tagjainak hírére több egyetemi oktató is bejelentette lemondását.

 






Sérelmezték továbbá, hogy az általuk összeállított listáról és az egyetem dolgozói közül senki sem kapott kurátori szerepet. Csernai Mihály, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke az RTL Híradójának elismerte, hogy jogilag eszköztelenek, egyelőre megmozdulásokban gondolkoznak. Az ITM szerint az intézmény autonómiáját az alaptörvény garantálja.

 

Június végén, július elején többször is tiltakoztak a Színművészeti hallgatói, legutóbb július harmadikán a Parlament épülete előtt, amikor a ház elfogadta azt a törvénytervezetet, aminek értelmében az intézmény alapítványi tulajdonba került.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top