Teljesítésigazolás nélkül fizettek ki pénzeket, és nem vezettek nyilvántartást az adományokról és a tagdíjakról sem.
„Nem szabályszerűen alakította ki, így nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit” az LMP a 2017. évre – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerint a párt 2017-ben és 2018-ban a könyvviteli nyilvántartásait nem az előírások szerint vezette.
Mint írták: 2017-ben az LMP nem biztosította a központi költségvetésből kapott támogatások és az egyéb hozzájárulások, adományok szabályszerű nyilvántartását, valamint a könyvvezetés és gazdálkodás szabályszerűségét.
A következő évben a magánszemélyek adományairól és a tagdíjakról nem vezetett analitikus nyilvántartást a párt: az adományok adatait bizonylat nélkül rögzítette a számviteli nyilvántartásában, így nem igazolta, hogy a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak.
2018-ban a teljesítésigazolás nélküli kifizetések miatt nem igazolt az sem, hogy a kifizetéseket az LMP feladatai ellátására fordította – tette hozzá az ÁSZ.
A számvevőszék azt is közölte, hogy a párt a 2017-re és 2018-ra vonatkozó pénzügyi kimutatásainak adatait nem támasztotta alá szabályszerű könyvvezetéssel, így a kimutatások alapján „nem igazolt, hogy a felhasznált közpénzeket átláthatóan és a közélet tisztasága elvének figyelembevételével kezelte”.
A Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és az LMP honlapján közzétett pénzügyi kimutatás – a szabályszerű könyvvezetés hiányában – nem mutat valós képet a párt vagyoni és pénzügyi helyzetéről.
A jelentéstervezetet az ÁSZ észrevételezésre megküldte az LMP társelnökeinek, akik nem vitatták a megállapításokat.
A feltárt szabálytalanságok kijavítására öt javaslatot tett a számvevőszék, a párt társelnökeinek pedig 30 napjuk van arra, hogy azok alapján intézkedési tervet készítsenek.
Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.
Az LMP 2017-ben
173,7 millió forint,
2018-ban pedig
195,1 millió forint
központi költségvetési támogatásban részesült.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.