Politika

Új fejezetet nyitott Mészáros Lőrinc: miért volt szüksége erre a durva lépésre?

forrás: nol.hu

Sajnos ahhoz már kezdünk hozzászokni, hogy a Mészáros család lassan minden tagjának olyan kiterjedt céghálózata van, amit átlátni sem könnyű, nemhogy megszámolni benne az elsíbolt közpénz milliárdokat.






 

Eddig csak az egyéni szorgalomból, tehetségből felépített jólmenő cégekre vetett szemet az ország pénztárosa, most viszont egy merőben új profilú céget alapított. A cégkivonatok tanúsága szerint július 6-án alapították meg a Talentis Protect Zrt.-t, melyet a cégbíróság be is jegyzett július 21-én. Az új cég a Talentis Group Zrt. leányvállalataként jött létre, a Talentis Group egyedüli részvényese a Mészáros-házaspár.

 

A cég fő tevékenysége, amint azt a név is sugallja biztonsági rendszer szolgáltatás lett, ám emellé még jó néhány tevékenységet felvettek, ami alapján komoly szándék van a biztonsági szolgáltatók piacára belépni. A

TEVÉKENYSÉGEK KÖZÖTT SZEREPEL A NYOMOZÁS,

de megtalálható a személybiztonsági tevékenység, építményüzemeltetés, egyéb épület-, ipari takarítással, de még az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás is. Előre borítékolható a konfliktus, hiszen Pintér Sándor egykori cége, mely ma is piacvezető a tulajdonosváltás ellenére is, kísértetiesen hasonló tevékenységi körökkel rendelkezik.

 

Abba pedig már bele sem merünk gondolni, hogy vajon kik után és milyen okból akar Mészáros Lőrinc nyomozni, nem vagyunk túl nyugodtak ebben a kérdésben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top