Politika

Alakul: bejelentette a Fidesz-képviselő, hogy párttársára vallomást fog tenni a bíróságon

hirhugo.hu

Tovább gyűrűznek a Fidesz belviszályai Békés megyében, a napokban írtunk róla hogy a csalással vádolt Simonka György, Fideszes parlamenti képviselő kizárását kezdeményezi Ruck Márton, aki egy helyi Fidesz szervezet elnöke, most Simonka azzal fenyít, hogy vallomást tesz rá.






 

Simonka György kizárását kezdeményezte a pártból Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök hétfőn. Simonka csütörtökön közösségi oldalán vágott vissza, bejelentve: ő még az előtt kezdeményezte Ruck kizárását, hogy az tett volna így, vele szemben.

 

A csalással vádolt politikus azzal érvelt igaza mellett, hogy rengeteg fejlesztés indult a térségben az előző vezetés alatt. Eközben, mint fogalmazott: a Ruck Mártonhoz és Kraller Józsefhez tartozó körök ezeken a projekteken óriási pénzeket kerestek, de nekik ez sem volt elég.

 

Simonka szerint csak ő és az előző vezetés tartotta vissza az újabban az “ellenzéki összefogás zsoldosának” állt politikusokat. Bejelentette azt is: októberben vallomást tesz a kizárását kezdeményező Ruck Márton tevékenységével kapcsolatban.

Ruck szerint a többek között költségvetési csalással vádolt országgyűlési képviselő a Fidesz-MPSZ jó hírének súlyosan árt, illetve nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top