Félreérthetetlen üzenet.
Vasárnap egy külön írásban reagált a DK alelnöke arra a hírre (és annak interpretációira), mely szerint Gyurcsány Ferenc úgymond “megígérte” Fekete-Győr Andrásnak, hogy nem akar kormányzati tisztséget vállalni.
Vadai Ágnes posztját változtatás nélkül idézzük:
Nem árt tisztázni pár dolgot. Gyurcsány Ferenc a magyar politika megkerülhetetlen alakja.
A semmiből, hatalmas ellenszéllel dacolva építette velünk együtt fel az ellenzék legerősebb pártját. Többet tett az Orbán rendszer leváltásáért, mint bárki az ellenzéki oldalon.
A Fidesz és Orbán politikailag meg akarják ölni. Nem is titkolják.
Akik a mi oldalunkon eddig vele szemben határozták meg önmagukat, mind elbuktak. Soroljam a neveket?
Hogy pár napja megállapodtunk a közös indulásról, abban neki kulcsszerepe volt. Tudom, mert ott voltam.
Nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson. Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van, tehát az a Fidesz mellett van.
Hogy a DK elnöke most nem kíván miniszterelnök vagy kormánytag lenni, azzal a közös ügy iránti elkötelezettségét bizonyítja; aki meg ezt úgy mondja el, hogy Gyurcsány visszavonul, az meg az ellenkezőjét.
Megnyugtatok mindenkit: Gyurcsány marad. És vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.
És meg fogja találni a módját.
Tudom. Mert ismerem.
Nem árt tisztázni pár dolgot. Gyurcsány Ferenc a magyar politika megkerülhetetlen alakja. A semmiből, hatalmas…
Közzétette: Vadai Ágnes – 2020. augusztus 16., vasárnap
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.