Politika

Orbán besétált a brüsszeli csapdába – rajta röhög az egész EP

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Bár az Európai Uniós csúcsról Orbán úgy érezte, győztesként jöhet haza, és bár ha nem is minden alkult a tervei szerint, két fontos dolgot mégiscsak elmondhat majd magáról, több pénzt harcolt ki, mint amit eredetileg szántak neki, illetve kiütötte a jogállamiság és a pénzügyi elosztás közti kapcsot. Azonban az EU csúcs utáni események azt mutatják, hogy





OLYAN CSAPDÁT ÁLLÍTOTTAK ORBÁNNAK, AMIT NEM VETT ÉSZRE ÉS SZÉPEN BELE IS SÉTÁLT!

 

Ami felett a magyar miniszterelnök elsiklott, hogy a szavazatával egy komoly szankciós mechanizmust vezethetnek be, ahol még a magyar és a lengyel kormány együttes vétója sem tudná megakadályozni az Európai Tanácsban, ha az EU-pénzek kifizetését a jogállamiságra hivatkozva visszahúznák valamelyik országtól. Mindezt meg is erősítette a német ZDF televíziónak adott nyilatkozatában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

 

Leyen elmondta az interjúban, hogy a jogállamiság és az EU-s pénzek összekötése ügyében beterjesztett rendelettervezetről minősített többséggel kell szavazni az állam- és kormányfői testületben, tehát a 27 tagállamból elég, ha csak 15 ért vele egyet,

ÍGY ORBÁN HIÁBA EGYEZETT MEG LENGYEL KOLLÉGÁJÁVAL A KÖLCSÖNÖS VÉTÓBAN!

 

A hab a tortán, hogy majd amennyiben szankciókat is fognak kiszabni, ott is elég lesz a minősített többség, ami benne is van az elfogadott szövegben, az viszont, hogy magához a rendelethez is elég a többség teljesen új információ és nagyon erős üzenete van.

 






Orbán ezt valószínűleg benézte, elvakította az a pár milliárd, amit pluszban kiharcolt odadobtak neki, és az, hogy Merkel megígérte neki, hogy lezárják a német elnökség alatta a Magyarországgal kapcsolatban folytatott 7-es cikkelyes eljárást.

 

Csak azt nem mondta meg, mi lesz annak a vége: felmentés vagy ítélet. 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top