Politika

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki Szijjártó luxusnyaralásával kapcsolatban!

FOTÓ: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Nyilvánosságra kerültek azok az adatok, melyek rávilágítanak, milyen luxusnyaraláson vett részt a külügyminiszter. A G7 kiderítette, hogy egy ahhoz hasonló jachtok bérleti díja, amilyenen Szijjártó Péter is utazott, meghaladja a napi 10 millió forintot!






 

Mint arról korábban beszámoltunk, kedden bukott le a külügyminiszter, aki Facebook-oldalán olyan képeket posztolt, mintha az irodájában dolgozna, ehhez képest Szíjj László, a közbeszerzéseken rendszerint nyertes vállalkozó, Lady MRD nevű luxushajóján töltötte az időt.

 

A lap szerint a Lady MRD-t az olasz Benetti készítette, ami több hasonló jachtot is forgalomba helyezett már. A Crystal 140-es típusú hajóból több is megtalálható különböző jachtbérlési oldalakon. Az egyiket heti 180 ezer euróért, azaz 63 millió forintért, míg a másikat 188 ezerért, vagyis 66 millió forintért lehet kibérelni.

EGY MÁSIK OLDAL ADATAI ALAPJÁN PEDIG NAPI 11 MILLIÓ FORINTÉRT LEHET KIBÉRELNI EGY HASONLÓ ADOTTSÁGÚ JACHTOT, MINT AMILYEN A KÜLÜGYMINISZTER TÖLTÖTTE A NYARALÁSÁT.

 

Szerdán a kormányinfón is szóba került Szijjártó nyaralása, akkor Gulyás Gergely miniszter azt mondta, a külügyminiszter saját felelőssége, hogy kinek a jachtján ül, és biztos benne, hogy minden szabályt betartott.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig mélyen hallgat az üggyel kapcsolatban, nem adnak ki semmilyen információt Szijjártó jachtos nyaralásával kapcsolatban, mondván, a külügyminiszter szabadságon van, és a “magánprogramjairól” nem adnak tájékoztatást. Bár azt hozzátették, hogy Szijjártó a szabadsága alatt is dolgozott.






 

Azt persze nem tudni, hogy Szijjártó fizetett a luxusjachtos nyaralásért, vagy ajándékba kapta Szíjj László milliárdos vállalkozótól. A lap azonban kiszámolta a külügyminiszter vagyonnyilatkozata alapján, ahhoz, hogy ki tudjon fizetni egy heti hajókázást Szijjártó,

NAGYJÁBÓL NÉGY ÉVIG KELLENE KIADÁS NÉLKÜL DOLGOZNIA.

 

Szijjártó egyébként még ellenzékiként, az MSZP-SZDSZ kormányok alatt, rendszeresen luxusbaloldalnak és limuzinszocialistáknak nevezte a hatalmon levőket.

 

Ha azonban a baloldal életvitele volt a luxus, akkor nem is tudom minek lehetne nevezni azt, amikor egyesek magánrepülővel utazgatnak futballmeccsekre, helikopterrel esküvőkre, vagy amikor luxusjachtokon nyaralnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top