Politika

Szent István forogna a sírjában, ha látná, mit tett Orbán Magyarországgal

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Szinte már közhelynek számít, és a politikusok az államalapítás ünnepén rendre el is sütik, hogy Szent Istvánnak köszönhetjük, hogy Magyarország sorsa örökké összefonódott a nyugat-európai keresztény államok közösségével. Az már inkább képzi viták tárgyát, hogy István vajon reálpolitikai megfontolásokból vetette-e fel népével a nyugati keresztény vallást, vagy személyes meggyőződésből (a királyt sokan reálpolitikusnak tartják, de egyben köztudottan hívő ember is volt). Bármiért is tette, egy biztos, döntése az elkövetkező ezer évre meghatározta az ország jövőjét, irányt szabott a magyarság geopolitikai orientációjának.






 

Persze az, hogy Szent István a Nyugathoz kötötte a nép jövőjét, nem jelenti azt, hogy ne működött volna az ország alkalomadtán egyfajta ütközőzónaként, “kompországként” kelet és nyugat között. A magyar nemzet évezredes dilemmája, hogy bár nyugat felé orientálódik, alapvetően keletről ered, ami újra és újra visszatérő meghasonulást eredményez a nemzet történetében. Kádár népe-e a magyar vagy Széchenyié? Horthyé vagy Deáké? Orbáné vagy Kossuthé?

 

Az igazság valószínűleg valahol a kettő között van, ez azonban nem von le István döntésének jelentőségéből. Ha István akkor nem veszi fel a kereszténységet, és nem csatolja az országot a nyugati államok szövetségéhez, a magyarság sorsa minden bizonnyal másképp alakul, az is lehet, hogy már véget ért volna. Egy biztosnak tűnik, Magyarország életét a Nyugattal kötött szövetsége újra és újra csak jobbá tette. Jobbá tette, amikor felvette a kereszténységet, és akkor is, amikor magáévá tette a felvilágosodás eszméjét (vagy legalábbis megpróbálkozott azzal). A nyugati típusú kereszténységnek köszönhetjük a fennmaradásunkat, a nyugati típusú felvilágosodásnak pedig, hogy sikerült levetnünk a feudalizmus béklyóját, és a polgárosodás ösvényére léphettünk.

Annál is dühítőbb, hogy Orbán Viktor ezzel szemben azt mondta, ráadásul az államalapító királyunk ünnepén, hogy a magyarok szemében a Nyugat mára

“ELVESZTETTE A VONZEREJÉT”.

 





Orbán tegnap az “Összetartozás emlékművének” (Trianon-emlékmű) átadásán olyanokat mondott, hogy miközben a közép-európai népek, köztük Magyarország a kezébe vette a térség megszervezését, Európa hajója elkezdett megfenekleni. Orbán szerint mára egyértelműen “vége az európai népek megkérdőjelezhetetlen fölényének”, sőt, az egész Nyugatnak versenyeznie kell más, a pozícióját átvenni készülő hatalmakkal.

 

A miniszterelnök úgy fogalmazott: erős kétségei vannak afelől, hogy az európai vezetők meg tudják-e újítani a kontinens vezető szerepét, és visszatalálnak-e a “kemény munka és a felelős gazdálkodás világába”. Orbán szerint

  • a keresztény értékrendről lemondó,
  • az “istentelen kozmoszban”,
  • szivárványcsaládokban,
  • és migránsok betelepítésében

hívő Nyugat mára elvesztette a vonzerejét. A kormányfő szerint olyan együttműködésre lenne szüksége az európai népeknek, amelyben a nyugatiak “nem erőltetik ránk az értékrendjüket”.

 

Hogy pontosan milyen értékrend az, amit Orbán szerint a Nyugat rá szeretne erőltetni Magyarországra, azt hosszasan nem fejtette ki, csak néhány szóval utalt rá az “istentelennel kozmosszal”, a szivárványcsaládokkal és a bevándorlással. Az “istentelen kozmosszal” feltehetően a felvilágosodás egyik legfőbb vívmányára, az állam és az egyház szétválasztására utalhatott Orbán, azt hozhatta fel a Nyugat egyik rákfenéjeként. Hogy a szabad vallásgyakorlással miért lenne gondja Orbánnak, nehezen érthető, az állam és az egyház szétválasztását ugyanis nem a kereszténység felszámolására, hanem pont hogy a szabad vallásgyakorlás és a gondolat szabadságának biztosítására találták ki, ami nemcsak a vallástalanoknak, de a vallásos embereknek is egyaránt jó. A szabadon választható vallás előfeltétele annak, hogy senkit ne érhessen hátrány amiatt, hogy miben hisz, vagy hogy kihez imádkozik. Ez a keresztényeknek legalább annyira jó, mint a nem hívőknek.

 

A szivárványcsaládokkal is nehezen érthető, miért lenne gondja Orbánnak, amennyiben komolyan veszi a keresztény tanításokat. A keresztény tanok alapja a szeretet, a szivárványcsaládok családdefiníciójának középpontjában is a szeretet áll. A szivárványszülők szerint nem a biológiai nem, vagy a szexuális orientáció tesz családdá egy családot, hanem az, hogy milyen szeretetközösség alakul ki a tagjai között. Egy igazi keresztény támogatná a szivárványcsaládokat, és nem támadná őket.






 

A “migránsok betelepítése” szintén nehezen összeegyeztethető a keresztény elvekkel, akiket Orbán ugyanis olyan könnyelműen “migránsoknak” bélyegez, sok esetben üldöztetés, háború elől menekülő emberek. Az üldözöttek, elesettek befogadása, testvérként való kezelése a krisztusi gondolkodás egyik alapköve.

 

Amiket Orbán a nyugati kultúra vadhajtásaiként, elhajlásaiként aposztrofál, valójában tehát nagyon is összhangban vannak az ezen kultúra alapjait jelentő kereszténységgel (és a keresztény értékek természetes szövetségesével, a felvilágosodással). Ha Orbánnak baja van ezekkel az értékekkel, magával a nyugati orientációval van baja, következésképpen tehát a kelettel azonosul.

 

Miközben Orbán tegnap elmondta a beszédét a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásánál, érkezett a hír, hogy Alekszej Navalnijt, az orosz ellenzék vezéralakját megmérgezhették. Navalnij állapotáról egyelőre nem sokat tudni, azon felül, hogy válságos. Szintén friss hír, hogy a keleti kultúra egyik másik “gyöngyszemének” számító Észak-Koreában a diktátor parancsot adott arra, hogy kobozzák el Phenjan összes kutyáját a gazdáitól. Kim Dzsongun állítólag azért adta ki a parancsot, hogy véget vessen az általa “nyugati dekadenciának” tartott, “burzsoá ideológia alapján folytatott divatnak” (nyugati nyelven: házikedvenc-tartásnak, vagy állattartásnak). Az utóbbi hetekben sokkolta a nyugati nyilvánosságot, hogy Belaruszban az országot 26 éve vasmarokkal kézben tartó diktátor előbb elcsalta a választást, majd vérbe fojtotta az új választás kiírását követelő tüntetéseket. Lukasenka tetteit a mai napig nem ítélte el Orbán.

EZ LENNE AZ A KELET, AMIVEL ORBÁN AZONOSUL? EZ LENNE, AMI VONZÓBB A SZÁMÁRA A NYUGATNÁL?

 






Szent István ezer éve úgy döntött, hogy a Nyugathoz köti Magyarország sorsát. A magyarok kisebb kitérők árán, de mindvégig hűek maradtak ehhez a döntéshez. Újra és újra elköteleztük magunkat a nyugat, és a nyugati progresszió mellett. Orbán és a hozzá hasonló keleti despoták sokadjára azzal próbálkoznak, hogy megmásítsák István döntését, és letérítsék a magyarokat a nyugati pályáról, a haladás, a fejlődés pályájáról. Orbán Viktor tegnap ennek a jegyében használta arra Szent István napját, hogy a Nyugat ellen uszítson, és ami talán még felháborítóbb, mindezt ráadásul a nyugati kereszténység nevében tette. Legyen világos: semmi keresztényi, semmi nyugati nem volt abban, amit Orbán mondott. Abban csak önkény volt, az is a legromlottabb, legkeletibb fajtából. Szent István forogna a sírjában, ha látná, mit tett Orbán az országával.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top