Politika

A kormány szerint 900 településen a csok miatt indult növekedésnek a népesség

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Egy évvel a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetése után kilencszáz olyan kistelepülésen indult újra a népesség növekedése, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt tapasztalható – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Vas megyei Horvátzsidányban.






 

Gyopáros Alpár elmondta: a Magyar falu programot 2018-ban hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök, amelynek végrehajtása 2019-ben indult el, a megvalósítás pedig sok helyen már befejeződött az idén. A program legfontosabb pillére a falusi csok, része egy mellékútfejlesztési program és egy kisebb léptékű, úgynevezett életmódjavító intézkedéseket tartalmazó csomag, amelyre százmillió forintos összeghatárig pályázhattak például az olyan települések önkormányzatai, mint a horvátzsidányi.

 

A kormánybiztos elmondta: a falusi csok 2500 települést érint, a mellékúthálózat fejlesztésének révén pedig 2500 kilométeren újulnak meg falusi mellékutak a következő években.

 

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte: Vas megye északi részébe a Magyar falu program keretében 2 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is folyamatosan érkező kormányzati támogatás nagy lehetőség a kistelepüléseknek.

 

Krizmanich István (független), Horvátzsidány polgármestere az MTI-nek elmondta: összességében százmillió forintnyi támogatást kapott a község, amelyből orvosi eszközöket szereztek be, két utcát aszfaltoztak le, de jutott pénz a temető ravatalozójának felújítására, valamint a közösségi ház tetőszerkezetének megújítására is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top