Tudomány

A levegő páratartalma a kulcs a koronavírus terjedésében – állítják a tudósok

hvg.hu

A száraz és légkondicionált helyiségekben jelentősen megnő a koronavírus terjedésének a veszélye. A német és indiai tudósok azt szorgalmazzák, hogy növeljék a levegő páratartalmát az irodaépületekben és a tömegközlekedési járműveken.






 

„A középületekben legalább negyven százalékosnak kell lennie a relatív páratartalomnak, de ez az arány felmehet hatvan százalékig” – állítják a DW német hírportál által közzétett tanulmány szerzői, akik szerint a páratartalom három módon is befolyásolja a vírusok terjedését: ettől függ a vírusokat is hordozó cseppek mérete, ezek levegőben való tartózkodásának az ideje, valamint az is, hogy a különféle felületeken meddig maradnak fertőzőképesek a kórokozók.

 

A párás helyeken – írják a szakértők – a cseppecskék gyorsabban nőnek meg és süllyednek le a földre, így azoknak kevesebb idejük van arra, hogy a levegőben lebegve megfertőzzék a közelben lévőket. A száraz környezetben viszont sokáig nem landolnak a vírusokat hordozó cseppek, így azok jobban fertőznek – állítják. Azt is hangsúlyozták, hogy a száraz környezetben az emberek orrnyálkahártyája is könnyebben átengedi a vírusokat.

 

A kutatók szerint a fenti megállapítások valamennyi vírusra igazak, így a közösségi terek páratartalmának megnövelésével a jövőbeli járványok súlyossága is csökkenthető lesz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top