Külföld

Elraboltak egy albínó kengurubébit egy német állatkertből

Kiemelt kép: Mila és édesanyja (Zoo Kaiserslautern / Facebook)
Pár hete született a rendkívül ritka és értékes állat, de máris az állatkert szupersztárja lett.





Az utóbbi hetekben új sztár született a Kaiserslauterni állatkertben. Szó szerint, hiszen pár héttel ezelőtt jött világra Mila, az albínó kenguru, aki ez alatt a rövid idő alatt máris az állatkert főattrakciója és büszkesége lett. A sikersztoriból most egy kisebb fajta krimi kerekedik, a Metro cikke legalábbis erre utal.

 

A lap arról ír, hogy Mila eltűnt, utoljára szerda reggel látták a gondozók, azóta senki nem tud róla semmit. Az állatkert alkalmazottjai kezdetben azt hitték, hogy valahogy kiszökött a karmából, de most már szinte biztos, hogy elrabolták az állatot.

 

Mivel több szem többet lát, az állatkert igazgatója, Matthias Schmitt a város lakóinak segítségét kérte, hogy segítsenek megtalálni az elveszett állatot. Nem pusztán azért, mert az állatkert kincséről van szó, hanem – ahogy Schmitt is hangsúlyozta – elsősorban azért, mert elszakították az anyjától.






 

Hogy valami szerencsétlenség folytán a kenguru valamelyik ragadózó prédájává vált volna az állatkertben, Schmitt kizárta, mert nem találtak sehol vérnyomokat, vagy maradványokat, ezért szinte teljesen biztosak abban, hogy lopás történt.

 

Ezt már csak azért is ésszerű feltételezni, mert az albínó kenguruk rendkívül ritkák, így egyúttal értékesek is. Becslések szerint 50 ezer kengurúból mindössze egy születik albínóként, és közülük is nagyon kevesen élik meg a felnőttkort, mivel a a fehér bundájuk miatt képtelenek elrejtőzni a vadonban a ragadozók elől.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top