Belföld

Négy méter mélyről hoztak fel egy elsüllyedt vitorlást Tihanynál (videó)

Fotó: Facebook/VMSZ
A vitorlás még hétfő délután süllyedt el a keleti medencében, Tihany közelében. Szerencsére mindenki túlélte, de voltak, akik kisebb sérüléseket szenvedtek – számol be róla közösségi oldalán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ).





Mint írják, a 37 lábas, teljes terjedelmében víz alatt lévő vitorlás hajót kedden délután, este sikerült kiemelniük levegővel működő emelőballonok segítségével. A felkészült szakembereknek és a professzionális technikának köszönhetően nem egészen négy óra alatt hozták vízfelszínre, majd miután felállították, a balatonfüredi kikötőbe vontatták.

 

 

Sokan kérdezték a vízimentőktől, hogy miért tudott ilyen gyorsan elsüllyedni egy ekkora méretű tőkesúlyos hajó. Bár a konkrét ügyben nem nyilatkoztak, felsoroltak különböző okokat, hogy általában milyen lehetőségek mellett fordulhat elő, hogy elsüllyedhet egy vitorlás a Balatonban.

 

Erős szélben, amennyiben túl nagy a vitorlafelületünk és nem eszközölünk megfelelő reffelést, akkor a hajónk elfekszik. Ezért fontos, hogy megfelelő méretű és működésű tőkesúly legyen a hajón, mert akkor minden probléma nélkül visszaáll a vitorlás és az esetek többségében haladhatunk tovább.






 

Mikor történik mégis baj, vagyis milyen esetekben fordulhat elő az elfekvést követő gyors és visszafordíthatatlan süllyedés?

 

Gyakori hiba, hogy a skipper nem veszi komolyan a viharjelzést, sőt nem néz fel az égre sem, magyarán nem készíti fel a hajót az erősebb szélre és nem tájékoztatja az utasait sem. A vízimentők azt javasolják, hogy még a kemény idő betörése előtt készüljünk fel!

 

Tájékozódjunk a várható szél erősségéről, irányáról és arról is, hogy lesz-e ezzel együtt járó csapadék. Fontos azt is végiggondolni, hogy tartjuk-e magunkat az eredeti úti célhoz, vagy a biztonság érdekében módosítjuk azt. Készítsük elő a mentőmellényeket és vegyük fel azokat még időben. Akik a hajó belsejében tartózkodnak, azokon viszont ne legyen mentőmellény, mert egy erősebb vízbetörés esetén nem tudnak kimenekülni. Ők a bejáratnál, illetve annak külső helyén vegyék fel a mentőmellényt. A hajó vezetője ossza ki a feladatokat és szükség esetén csökkentse a vitorlafelületet. Az sem szégyen, ha a motort elindítjuk és alapjáraton üzemben tartjuk. Sokan esnek abba a hibába is, hogy a hajótesten lévő ablakokat, nyílásokat nem zárják be kellő időben és egy megfektetés esetén azonnal beömlik a víz. Ez akár végzetes hiba is lehet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top