Politika

„Hazudsz, kisapám!” Így alázták Orbán színházi végrehajtóját!

Pestibulvar.hu

Minden hazugságot leleplezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fideszes bedarálásával kapcsolatban Radnay Csilla színésznő. Pedig a HOPPart Társulat egyik alapítója egy Facebook posztban csak azt idézte fel, hogyan viselkedett Vidnyánszky Attila, amikor megérkezett a Nemzeti Színházba.






 

Mint ismeretes, a színészegyetem fideszes megszállását levezénylő kuratóriumi elnök – látva az egyre nagyobb társadalmi és szakmai ellenállást – nemrég úgy nyilatkozott, hogy az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll.  A színésznő üzenetében erre egy 2013-as emlék felidézésével reagált: „Olvasom, hogy Vidnyánszky senkit nem akart a tanári karból elküldeni. (…) Amikor megérkezett a Nemzetibe, akkor sem sokakkal vállalta fel ezt a konfliktust. Engem sem akart elküldeni, szó szerint ezt mondta:

MARADHAT, DE NEM FOGOK TUDNI SZEREPET ADNI, MERT EGY MÁS IDEOLÓGIÁJÚ SZÍNHÁZAT AKAROK CSINÁLNI”

 

A színésznő posztjában hangsúlyozza, hogy nem a saját sérelmei miatt írja mindezt, és nem is akarja szaporítani a szót.

Most azonban úgy érzi, „minden alkalmat meg kell ragadni, hogy kimondjuk:

HAZUDSZ KISAPÁM ÉS ÚGY FOGSZ BELEBUKNI, AHOGY KELL. HA NEM MA, AKKOR HOLNAP.”

 






Valljuk be: nem minden nap olvashatunk ilyen tökéletes és megérdemelt alázást. Hisz a színésznő Vidnyánszky múltbeli viselkedésének felidézésével bizonyította be, hogy a kuratórium elnöke képmutató módon hazudik. A Fidesz propagandasajtója mindezt persze igyekszik elhallgatni, ezért is fontos, hogy minél többen tudjanak róla: Orbánékkal szemben egyre nagyobb az ellenállás!

 

Olvasom, hogy Vidnyánszky senkit nem akart a tanári karból elküldeni. Rings a bell. Amikor megérkezett a Nemzetibe,…

Közzétette: Radnay Csilla – 2020. szeptember 4., péntek

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top