Politika

Belháború a Fideszben! Már egymást kommunistázzák! Döbbenetes hangfelvétel!

Forrás: simonkagyorgy.hu

Valóságos háború zajlik a Fideszben! Békés megyében például gyalázkodó kommunistázás lett a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Simonka György és a többi fideszes helyi politikus találkozójából. Minderről döbbenetes hangfelvétel árulkodik.






 

Elképesztő tartalmú, több mint 2 órás hosszúságú hiteles hangfelvétel jutott a magyarnarancs.hu birtokába a medgyesbodzási képviselő-testület augusztus 28-i üléséről. Simonka György valóságos küldöttséggel érkezett: az emberei három kamerával kísérték, és egy fotós is volt a stábban. A felvétel szerint a hangulat végig ellenséges volt. Varga Gábor medgyesbodzási polgármester például már rögtön az elején azt mondta a megvádolt fideszes képviselőnek:

„AZ, HOGY ÉN EBBEN A SZÉKBEN ÜLÖK, NEM RAJTAD MÚLOTT, MERT MINDENT MEGTETTÉL ELLENEM.”

 

Simonka erre úgy vágott vissza: „Ha a véleményemet kérdezed, az változatlan. Megpróbálod a barátaiddal eljátszani, hogy te egy polgári gondolkodású fideszes ember vagy, ehhez képest a véleményem,

azért nem támogattalak soha, mert mindig kommunistának tartottalak!”






 

Közben hallatszódik, hogy valaki azt mondja, „még a famíliába sem volt egy párttag sem”.) De Simonka folytatta: „A kommunistákra jellemző, hogy hazudnak éjjel, reggel és este (sic!)” Varga Gábor erre úgy reagált: „Kikérem magamnak, hogy kommunista vagyok!”

 

Nem sokkal később Simonka szinte teljesen átvette a szót és hosszasan sorolta, hogy a település csak neki és a korábbi polgármestereknek köszönhetően fejlődött. Ám arról már nem beszélt, hogy az előző ciklusban megítélt 58 milliárd forint fejlesztési pénz csaknem kétharmadát Dél-Békés, vagyis az ő körzete kapta. Ez ellen lépett fel Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) gyulai polgármester vezetésével a több helyi politikus is sikerrel. Többek között ezért is tört ki a fideszes belháború, melynek során a medgyesegyházi Fidesz-csoport vezetője, Ruck Márton Simonka párttagságának megszüntetésére tett javaslatot. Ifj. Varga Gábor alpolgármester fel is tette a kérdést Simonkának:

„KÉPVISELŐ ÚR, TELJESEN HÜLYÉNEK NÉZ BENNÜNKET?”

 

Majd miután Simonka erre nemmel válaszolt, úgy folytatta: „Pedig teljesen azt csinálja. Mi nem jancsibohócok vagyunk.”

 

Simonka erre azzal vádolta az alpolgármestert, hogy ő akar a település vezetője lenni, majd a saját ügyére rátérve azzal dicsekedett, hogy az ügyvédje már a 33. pert nyerte meg és nem hajlandó tovább tűrni, hogy hazugságokat mondjanak róla. Ezt követően döbbenetes módon már az ügyészséget is megtámadta.

„ELMONDOM ÉS BE IS FOGJUK BIZONYÍTANI, HOGY A VÁDIRAT, AZ NULLÁS!

 

Ugyanis nincsenek meg a törvényi feltételei, hasraütésszerűen olyan ügyészek csinálták – és ezt most a kamerába mondom –, akik azóta mind ki vannak rúgva.”

 

Hogy mire gondolhatott Simonka, azt nem lehet tudni, mint ahogy azt sem, hogy milyen kirúgott ügyészekről beszél. A Fővárosi Törvényszék ugyanis befogadta a vádiratot. Az is kérdéses hogy a vagyonnyilatkozatai szerint semmit sem kereső és semmilyen megtakarítással nem rendelkező képviselő, hogyan tud egy teljes jogi stábot fizetni, amely állítólagosan sorra nyeri neki a pereket. Az viszont tény, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a felhozott vádak büntetéséül nem csupán nyolc és fél éves fegyházbüntetést, hanem 850 millió forintos vagyonelkobzást is kért Simonkával szemben.






 

A botrányos ülés után a magyarnarancs.hu megkeresésére Medgyesbodzás fideszes polgármestere, Varga Gábor kijelentette:

„TERRORBAN TART SOK MINDENKIT SIMONKA”

 

Majd hozzátette: „Nézze, hatszor választottak meg polgármesternek, 64 éves vagyok, engem nem lehet megfélemlíteni.

SIMONKÁNAK ÉVEKKEL EZELŐTT MEGMONDTAM, NEM MEGYEK HELYETTETEK BÖRTÖNBE!”

 

A polgármester fia, ifj. Varga Gábor alpolgármester szerint Simonka a kamerákkal és az embereivel úgy érkezett a testületi ülésre, mint aki meg akarja félemlíteni a képviselőket. „Alig van valaki Dél-Békésben, aki Simonkával együtt akar mutatkozni.”

 

Látható, hogy a Fideszt iszonyatos erők feszítik szét. Most épp Békésben látszódnak a legjobban a törésvonalak, de Orbán rendszere alapjaiban recseg-ropog. Nincs már messze az idő, hogy az egész országban megbukjanak. Jó, ha minél többen tudják…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top