Politika

A HírTv szerint egymással tárgyalt Gyurcsány, Alföldi és Karácsony, de az érintettek nem tudnak erről

kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Bejárta a kormánymédiát a HírTv „információja”, hogy





titkos megbeszélést folytatott Gyurcsány FerencKarácsony Gergely és Alföldi Róbert a színművészeti egyetemről.

 

Az állítólagos megbeszélésen elvileg részt vett az intézmény egyik diákja, Bohos Imre és Rózsa László is.

 

Az érintetetteket a HírTv nem kereste meg, ellenben a Magyar Nemzet igen, habár cikkükben ez nem szerepel. Ahogy egyelőre az sem, hogy Alföldi, Karácsony és Gyurcsány is tagadta, hogy lett volna ilyen találkozó. Utóbbi azt válaszolta a Magyar Nemzetnek, hogy

az érintett urakkal vagy soha, egyikükkel hónapokkal ezelőtt, a főpolgármester úrral pedig hetekkel ezelőtt találkoztam utoljára.

 

A DK elnöke ezt követően arról biztosította az újságot, hogy a cikk miatt perelni fog. Alföldi arról ír Facebook oldalán, hogy egy abszurd SMS-t kapott, a Magyar Nemzet kérdésére pedig a válasza: NEM.






 

Karácsony Gergely szintén arról ír Facebook oldalán, hogy

semmiféle egyeztetésen nem vettem részt az SZFE ügyében, sem politikusokkal, sem másokkal.

 

Pedig a Hír TV még azt is megírta egy mondatban, hogy miről volt szó azon a megbeszélésen, ami kiderült, hogy nem is volt: „a tüntetést tömegessé kell tenni és ki kell terjeszteni vidékre is.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top