Politika

Aggasztó jelek érkeznek a kormány környezetéből – súlyos következményei lehetnek a folyamatnak

Pestibulvar.hu

Orbán Viktor folyamatosan háborús retorikát használ, akár diplomáciáról, akár koronavírus elleni küzdelemről van szó. Vannak ennél azonban aggasztóbb jelek is, amelyek nem sok jót vetítenek elő.

 






Olyan mértékű fegyverkezésbe kezdett az Orbán kormány az utóbbi években, amire nem csak a rendszerváltás, de a hidegháború óta nem volt példa. A fegyverbeszerzések egyetlen pozitívuma, hogy a beszerzett eszközök NATO partnerektől származnak, és ebben a kérdésben nem Putyin diktál a miniszterelnöknek.

MOST ÉPPEN 218 PÁNCÉLOZOTT HARCJÁRMŰVET KAP A HONVÉDSÉG,

melyből 172-őt Magyarországon gyártanak le, Rheinmetall fegyvergyártó céggel alapított vegyesvállalat üzemében. Szinte önti a pénzt a kormány a haderő fejlesztésbe, 3500 milliárd forint körüli összeget költenek összesen a közeljövőben erre a célra. A legfontosabb és legdrágább tervezett és megvalósult beszerzések eddig:

  • 44 új Leopard 2 A7+ típusú harckocsi,
  • 24 új löveget,
  • Mi–24-es harci helikopterek javítása,
  • Ejder Yalcin 4×4 típusú páncélozott harci járművek Törökországtól,
  • 180 darab AIM–120C–7 típusú légiharc-rakéta,
  • KC–390-es szállítógépek Brazíliából,
  • 218 Rheinmetall Lynx harcjármű.

 






Mindezzel NATO kötelezettségeit is teljesíti Magyarország, de kérdés, hogy amíg nincs pénz megfizetni az orvosokat, ápolókat, szociális szférában dolgozókat, pedagógusokat, addig szükséges-e ilyen mértékben költeni fegyverkezésre.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top