Politika

A nyugdíjas szervezetek szerint megkésett és kevés a nyugdíjemelés

168ora.hu

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.






 

A szervezet szombati közleményében azt írták: veszélyes következményei vannak és lesznek a kormány belső fogyasztásra épülő gazdaságpolitikájának és érzéketlenségének, annak, hogy nem számol a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, így a nyugdíjasok nagy részének egyre kritikusabb helyzetével.

 

A közleményben jelezték: a kormány megadja az év elejétől érvényes 2,8 százalékos emelés és az első nyolc hónap 4,3 százalékos nyugdíjas inflációja közti különbözetet, de a szervezet szakértői ennél magasabb várható áremelkedéssel számolnak az év végéig. Az átlagosan 1700 forinttal emelkedő átlagnyugdíj novembertől megközelíti a 144 ezer forintot, de ez az összeg a fogyasztási szerkezet járványhelyzetben bekövetkezett átalakulása miatt nem elegendő a nyugdíjasok tisztességes megélhetésére – mutat rá a NYUSZET.

 

Hozzátették: az idős emberek jövedelmük átlagnál nagyobb részét költik élelmiszerekre, és ez a korábban 30 százalékos arány a vírus megjelenése óta a tapasztalatok alapján tovább nőhetett. A valós helyzet megismerését ugyanakkor nehezíti, hogy a KSH az inflációt a két évvel ezelőtti fogyasztási szerkezet alapján határozza meg.






 

A NYUSZET véleménye szerint jelentős segítség lenne a kiegészítő emelés előrehozása októberre, ahogy változatlanul indokoltnak tartanák egy egyszeri 50 ezer forintos azonnali nyugdíjkiegészítés folyósítását is legalább az átlagnyugdíjnál kisebb ellátásban részesülők

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top