Politika

Borzasztóan keveset keresnek a tanárok Magyarországon

168ora.hu

Az OECD részletes, „Education at a Glance 2020” című kiadványában foglalkozott a tagállamok oktatási rendszerével – írja a Portfolio.






 

A szervezet adatai szerint egy átlagos tnár iskoltaípustól függően 30-40 százalékkal keres kevesebbet, mint az étlag diplomások, ezzel Magyarországon az egyik legnagyobb a fizetési szakadék.

 

A legnagyobb a lemaradás az általános iskola előtt, az óvodákban és a bölcsődékben mindössze a diplomás átlagbér 61%-át vihetik haza a dolgozók. A többi területen kicsivel jobb a helyzet: az általános iskolában és a középiskolák alsó évfolyamain tanító tanárok bére 66%-a az átlag diplomás bérnek, míg a középiskola felső évfolyamain az arány már eléri a 70 százalékot.

 

A fenti 60-70 százalékos aránnyal a magyar tanárok a lista végén szerepelnek, a szervezet adatai szerint csak Csehországban és az USA-ban alacsonyabb a tanárok átlagbére a többi diplomáshoz képest.

 

Az is látszik, hogy alig néhány országban keresnek a tanárok átlag felett, talán meglepő, de a rangsort Costa Rica vezeti, ahol az átlag tanár majdnem másfélszer annyit keres, mint a „sima diplomások”. Európában Litvániában, Portugáliában és Németországban van példa átlagon felüli pedagógusbérre.

Magyarországon nem csak a többi diplomáshoz képest nagy a tanárok bérszakadéka, hanem a pedagógus szakmán belül is a legnagyobb a különbség. Máshol átlagosan 78-80% a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb tanári bérek között, nálunk ez 148-165%.






 

Az óvodai és bölcsődei rendszerben egy magyar pedagógus átlagosan évi 27 703 dollárt keres az OECD adatai szerint vásárlóerő-paritáson, ez mai árfolyamon közel 8,4 millió forintot jelent. Ez több mint 36%-kal marad el az OECD-országok átlagától. Az általános iskolában 27 022 dollár a magyar átlagos tanárfizetés vásárlóerő-paritáson, ami szintén jelentősen elmarad a majdnem 44 ezer dolláros nemzetközi átlagtól. A legtöbbet, 28 631 dollárt átlagosan a középiskolák felső évfolyamain keresik a magyar tanárok, de nemzetközileg abban a kategóriában már majdnem elérik az 50 ezer dollárt az éves átlagbérek.

 

A mostani OECD-jelentés másik igazán szomorú megállapítása a magyar tanárok szempontjából, hogy sehol nem kell annyit dolgozni, mint nálunk, hogy valaki elérje a legmagasabb fizetési kategóriát: 42 évnyi munkába teli, mire eléri a top-fizetést a középiskola alsó évfolyamain.  A régióban Lengyelországban ez például 20 év, Szlovéniában 25 év, Csehországban pedig 32 év.

 

Ami a túlterheltéget illeti, az évi átlagos tanítási óra egy átlagos magyar tanár esetében 1318 óra az óvodákban és a bölcsődékben, 652 óra az általános iskolákban és a középiskolák alsó évfolyamain és 648 óta a felsőbb évfolyamokon. Ezek közül csak az első haladja meg a nemzetközi átlagot, A tanárok munkaidejének 40%-át teszi ki a közvetlen tanítás, a nemzetközi átlag ebben a mutatóban 44%.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top