Politika

Elmutyizott 130 millió közpénzt, megbánta, visszaadta és felfüggesztettet kapott

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő többszázmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben – tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.





Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott kft.-je nevében vállalta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatás igénybevételével lőszer gyártására és tárolására alkalmas speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot épít. A vádlott valótlan tartalmú számlák alapján támogatási összegeket igényelt és szerzett meg, amivel több mint 130 millió forint vagyoni hátrányt okozott, a veszélyeztetett érték pedig ezen túlmenően meghaladta a 140 millió forintot.

 

Az elsőrendű vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a törvénynek megfelelően nem vizsgálta a vádirati tényállás megalapozottságát, bizonyítást nem folytatott le, így a csütörtöki előkészítő ülésén egy év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, 1 millió 50 ezer forint pénzbüntetésre és három év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte az elsőrendű vádlottat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és annak védője is tudomásul vette, így az jogerős.






 

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, beismerését, megbánó magatartását és azt, hogy az általa okozott 131 millió forint vagyoni hátrányt teljes egészében megtérítette.

 

A törvényszék folytatja az eljárást a másodrendű vádlott ügyében, aki az ügyészség szerint az általa képviselt kft. nevében fiktív számlákat állított ki. (MTI)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top