Politika

Gulyás Gergely azt ígérte, nem lehet sokszoros profit a koronavírus-teszteken

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szerdai kormányülésen több döntés is született, ezek egy részéről Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában beszámolt. A kormányinfó keretében Gulyás Gergely miniszter az ATV kérdésére elmondta, hogy a tesztek hatósági árazása azt jelenti, hogy nem lehet sokszoros profittal árusítani majd ezeket.





A kormány szerdán azt állapította meg, hogy a járvány második hulláma elérte Magyarországot is. Az első hullámot sikeresnek minősítették, Gulyás Gergely szerint sokkal jobban vizsgáztunk, mint sok nyugat-európai ország.

 

A kormány álláspontja az, hogy nem engedhetik meg, hogy a vírus tönkretegye az országot: Magyarországnak működnie kell, közben mindent meg kell tenni azért, hogy a megbetegedéseket megfékezzék- hangsúlyozta a kancelláriaminiszter.






 

A vírust külföldről hurcolták, be, ezért zárták le a határokat, vezettek be korlátozó intézkedéseket. Világosak azok az intézkedések, amelyek a vírus terjedését fékezik, ilyen a távolságtartás, maszk hordási kötelezettség és fertőtlenítés.

 

Az oktatás megindult, a mai 700 feletti szám újabb rekord, a halálozások száma viszont érdemben nem nőtt. A legfontosabb az emberi élet védelme, nem a megbetegedési, hanem a halálozási mutatót kell nézni Gulyás szerint. Európában ebben is jól állunk- kommentálta a miniszter.

 

Gulyás hangsúlyozta, hogy a védekezéshez szükséges eszközök biztosítva vannak.

 

A gazdaság kapcsán jó hírekről számolt be, a júliusi munkanélküliségi adat 4.2 százalék volt, az augusztusi adatok egy hét múlva lesznek meg. Az ország a lehető legkisebb veszteségekkel élte túl a járványát a kormány álláspontja szerint.

 

A járvány elleni védekezésre több mint 10.000 milliárd forint áll rendelkezésre. A fizetési moratóriummal a cégek kétharmada élt, a magánszemélyeknek pedig a fele- ezzel sikeresnek minősítette az intézkedést Gulyás.






 

Koronavírus-teszt

Az ATV kérdésére, miszerint a hatósági áras koronavírus tesztnél milyen árszabásban kell gondolkozni, Gulyás Gergely elmondta, hogy az árról néhány napon belül fognak dönteni. De mindenképpen olyan összeg lesz, amin beszerezhető a tesztanyag, viszont nincs többszörös haszon rajta. A sokszoros profit piacgazdaságban működhet, de egy egészségügyi veszélyhelyzetben kétszeres-háromszoros- négyszeres haszon nem elfogadható, ezért kell a kormánynak beavatkoznia.

 

Karácsony Gergelyék szóvá tették, hogy a koronavírus miatt rengeteg plusz kiadásuk van, rendkívül szűkös a büdzséjük. A Budapesti Fidesz frakció ezzel szemben arra tett javaslatot, hogy a főváros támogassa a gazdaságilag nehéz helyzetbe került cégeket. Az ATV kérdésére, miszerint a kormány mit gondol a javaslatról, Gulyás Gergely elmondta, hogy egyet tud érteni vele: a kormány 100 milliárdokat költ a gazdaság élénkítésére, amit hitelből tud tenni úgy, hogy korábban fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatott és csökkentette a “balliberális kormányzat által felhalmozott államadósságot”.

 

Budapestnek viszont ebben a ciklusban nincs hitel visszafizetési kötelezettsége, 100 milliárd forinton ülnek, arányos lenne részt venniük a gazdaságélénkítésben- jegyezte meg Gulyás.

 

Akár 50.000 forintra is lehet bírságolni azokat, akik nem hordanak maszkot Gulyás az ATV-nek elmondta, hogy gondolkoznak országos szigorításon, de még nincs erről döntés, viszont egyetért Karácsony szándékával.

 

A Szuperkupa Döntő kapcsán megjegyezte, hogy egyeztetnek az UEFA-val, hogy kell e tesztelni a szurkolókat. Arról, hogy az 500 egészségügyi dolgozót tesztelik-e ingyenesen, Gulyás úgy nyilatkozott, hogy ha a mentőszolgálat ilyen döntést hoz, akkor meg tudják tenni.






 

Lesz kormányzati beavatkozás SZFE-ügyben?

Palkovics László nyilatkozott az atv-hu-nak, hogy nem érzi azt, hogy neki kellene tárgyalni a színművészetisekkel és nem hívja vissza a kuratóriumot. Az ATV azon kérdésére, hogy mi az a pont, amikor beavatkoznak, Gulyás azt mondta, hogy az egész módosítás lényege az volt, hogy a kormány kivonul a felsőoktatásból, és a kuratórium lesz a fenntartó. Az universitas eszméjének megfelelően a lehető legnagyobb szabadságban kell működnie az egyetemnek, remélik, hogy a kuratórium és a tiltakozó hallgatók közötti egyeztetés meg tud kezdődni. MIndenkinek az az érdeke, hogy a tanév elinduljon, eltekintve azoktól, akik politikai hisztériát akarnak kelteni itthon és világszerte- válaszolta a miniszter.

Szerinte a kormánynak nincs arra eszköze, hogy egy már nem állami intézménybe beavatkozzon. Viszont Gulyás személyesen mindkét félnek azt javasolja, hogy tárgyaljanak egymással, közben hangsúlyozta, hogy a kormány nézője a cselekményeknek.

 

A Színmű kapcsán az ATV kérdésére elmondta, semmi olyan terv nincsen napirenden,
hogy intézmény összevonásra kerülne sor: Gulyás azt mondta, hogy a reform első lépése megtörtént, innentől kezdve nem akarnak beavatkozni az egyetem működésébe.

 

Karácsony korábban azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor “dzsihádot” hirdetett az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal szemben. “A főpolgármester vagy viccelt, vagy nem tudja mi a szó jelentősége vagy konfabulál”- mondta az ATV kérdésére válaszolva a miniszter.

 

Gyurcsány Ferenc kormányzása nem csak a gazdaság tönkretételét hozta, hanem az állam szétverését, ha esetleg megragadja a hatalmat, újra erre lehet számítani – ezt már a Hír TV kérdésére mondta a miniszter.

 

Az RTL Klub kérdésére Gulyás megfontolandó felvetésnek nevezte, hogy visszatérjenek az Operatív Törzs tájékoztatói.

A miniszter szerint a határzár bevezetését időben hozták meg. Az idegenforgalmi árak növekedése kapcsán elmondta, hogy azt tartja etikusnak, ha a szállodák nem növelik az árakat. Azok előtt tud fejet hajtani, akik nem emelték 20-30 százalékkal a szállodai árakat – folytatta.

 






Nincsen arról információja, hogy Szijjártó Péter helikopterrel való utazása mennyibe került. (atv.hu)

 

A kormányifó jelenleg is zajlik, itt lehet nézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top