Politika

Kinyírta Mesterházy indulását az MSZP: “Tóth Bertalan fog versenyezni Tóth Bertalannal”

nyugatifeny.hu

“Nem demokratikus, nem tisztességes, és legitimációs problémákat is felvet” – mondta saját pártja módszereiről Mesterházy Attila az ATV-ben.






Utólagos szabálymódosítással lehetetlenítette el Mesterházy Attila indulását az MSZP a párt társelnöki pozíciójára.

 

A szeptember 9-én lezárult jelölési folyamat után egy nappal, szeptember 10-én közölte a jelölőbizottság, hogy a társelnök-jelölteknek úgynevezett

zárt listával

kell indulniuk a kongresszuson, azaz előre közölniük kell, hogy megválasztásuk esetén a jelölőbizottság által jóváhagyott jelöltek közül kikkel kívánnak együtt dolgozni.

 






Azt is az utolsó pillanatban közölték az érintettekkel, hogy mikor lesz a megyei elnökök értekezlete, amelyre be kell nyújtani a zárt listákat.

 

Mesterházy Attila az ATV hétfő esti Egyenes beszéd című műsorában elmondta: őt meg sem kérdezték róla, hogy egyetért-e a zárt listás szavazással.

 

Közölte azt is: az MSZP 30 éves történetében ilyen szavazás még soha nem volt.

 

Mesterházy szerint ezzel elvették a kongresszusi küldöttektől a választás jogát, hiszen az új módszerrel kevesebb emberről lehet majd szavazni különböző pozíciókra, mint ahányan a módosítás miatt kiestek ebből a lehetőségből.

“Jelenleg Tóth Bertalan versenyez Tóth Bertalannal”

– érzékeltette a dolog észak-koreai jellegét Mesterházy.

 

A politikus keményen fogalmazott saját pártja módszereiről: nem tartja

“sem demokratikusnak, sem tisztességesnek, és legitimációs problémákat is felvet.”

 

Mesterházy Attila elmondta: az elmúlt másfél hónapban végigjárta az országot, hogy a pártelnöki programját ismertesse a tagokkal. Ha időben szóltak volna neki, hogy mik lesznek a feltételek, akkor tudott volna azokhoz igazodni.






 

A beszélgetést >>ITT TUDOD<< megnézni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top