Politika

Pánik a Fideszben: jön fel az ellenzék, 2022-ben bukhat az egész bagázs

Fotó: MTI EPA JOHN THYS

Az ellenzék egyre többet tanul a Fidesszel szembeni eddigi kudarcaiból, a társadalomnak pedig egyre inkább elege van az Orbán Viktor vezette kormányból. Egyre nagyobb a valószínűsége a 2022-es kormányváltásnak.

 






Az MSZP és a Párbeszéd által létrehozott Szociális Demokráciáért Intézet Závecz Research-csel közös friss elemzésének a végeredménye azt mutatja, hogy teljes ellenzéki együttműködéssel és szisztematikus, kemény munkával

2022-BEN MEGVERHETŐ A FIDESZ!

 

A kutatás szerint ellenzéki szavazók 87 százaléka egyetért abban, hogy egy jelöltet kell indítani a Fidesz ellen minden választókerületben, és ez teljesen egybeesik azzal, amiben az ellenzéki pártok már meg is állapodtak. Meglepő adat viszont az, hohy a Fidesz-KDNP szavazóinak több mint egytizede is helyesli az ellenzéki együttműködést.

 

A vita jelenleg arról szól az ellenzékben, hogy vajon a közös lista, vagy a több lista hoz-e több szavazatot. A kutatás enneka kérdésnek a végére is pontot tesz: az ellenzéki közös listára szavazók aránya 6 százalékkal nagyobb, mint az együttműködésben résztvevő hat párt (DK, Momentum, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP) összeadott szavazati aránya! Mindez azt jelenti, hogy teljesen kiegyenlített lett a verseny,

A FIDESZRE ÉS AZ ELLENZÉKRE IS A VÁLASZTÓK 39 SZÁZALÉKA SZAVAZNA!

 






Ez a kiegyensúlyozottság azonban még mindig a Fidesznek kedvez a választási körzetek átírása miatt, és az ellenzéki győzelemhez szükséges, hogy 2-3 százalékkal több szavazatot kapjon mint a Fidesz. Már a mostani helyzetben is, a 2018-as választás eredményeinek alapján a 106 egyéni választókerületre vetítve a mostani adatokat (70 százalékos részvétellel számolva, és 200 ezer határon túli szavazót feltételezve) az az eredmény született, hogy 52 körzetet nyerne az ellenzék, és 54-et a Fidesz. Ez az arány 2018-ban 15-91 volt. Látható, hogy egy igen aktív, felépített ellenzéki munkával ez megfordítható, és akár 58 körzet is elhozható az ellenzék részére, ami stabil kormánytöbbséget jelent.

 

Úgy tűnik, ezzel tisztában vannak a Fidesznél is, és mindent elkövetnek azért, hogy megakadályozzák a közös ellenzéki lista létrejöttét. Egyes fideszes elemzők már egyenesen a többpárt rendszer felszámolását vízionálják, ha közös listán indul az ellenzék.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top