Politika

A fegyelem mellett a járványügyi szabályokat is betartatják az iskolaőrök

168ora.hu

Az iskolák többsége nyitottsággal fogadta az intézményekben megjelenő új munkatársakat.

 






Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pozitívan fogadták a tanárok és a diákok a szeptember elsején munkába állt iskolaőröket, igaz, a jelenlétük nem mindenkinek tetszik – írja a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) érkezett visszajelzések alapján a Népszava. Szabó Zsuzsa PSZ-elnök a lapnak elmondta: eddig 7-8 megyéből kaptak beszámolókat az iskolaőri rendszerről, és általánosságban az a tapasztalat, hogy a többség nyitottsággal fogadta őket.

 

– Vannak olyan pedagógusok is, akik már kifejezetten örülnek az iskolaőrnek, mert olyan fontos feladatokat is átvállalnak, amikre eddig a tanároknak kellett figyelniük – fogalmazott Szabó Zsuzsa. Ilyen például, hogy a diákok helyesen használják-e a maszkokat, kézfertőtlenítőt, betartják-e védőtávolságot. De rájuk szólnak azért is, hogy ne dohányozzanak. Sőt, van olyan intézmény, ahol a hiányzó portás feladatait is elvégzik az iskolaőrök.

 

Az egyenruhások feladata viszont elsősorban elsősorban az, hogy visszaszorítsák az iskolai agressziót, valamint a tanárok és a diákok védelmére figyeljenek.

 

A PSZ elnöke hozzátette: a szakszervezethez beérkezett tapasztalatok alapján az is elmondható, a pedagógusok egy része nem ért egyet azzal, hogy a kormányzat fegyelmező eszközöket is használó iskolaőrökkel akarja visszaszorítani az incidenseket. A PSZ álláspontja is az, hogy a problémákat nem így kell kezelni, hanem asszisztensekkel, iskolapszichológusokkal, gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberekkel.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top