Politika

Emmi: 16 ezer lélegeztetőgépünk van, de ha kell, veszünk még

168ora.hu

Közleményben magyarázza Kásler minisztériuma, miért és hogy járnak el a járvány idején, a baloldal pedig fejezze be a riogatást. 





Közleményt adott ki az Emmi, A magyar egészségügy felkészült, a baloldal fejezze be a riogatást! címmel. Ebben kijelentik, a magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére. “A sajtóban megjelent kamuhírekkel és a baloldal hazug állatásaival ellentétben szeretnénk leszögezi, hogy a kórházakban van elég hely, van elég lélegeztetőkészülék, és van elegendő szakember is. A tények nyelvén ez a mai napon, 1839 lélegeztetésre alkalmas ágyat jelent, melyből 812 koronavírus kezelésére lett felkészítve, ezeken jelenleg összesen 29 koronavírusos beteg fekszik.”

Emellett 9487 kórházi ágy áll rendelkezésre koronavírusos betegek ellátására, melyből a mai napon 384-et használnak valamint, több mint 16 000 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. “Ezek a kapacitások szükség esetén tovább bővíthetőek.”

 

A járvány kezelésére még a tavasz folyamán kidolgozott a magyar egészségügy egy tervet, ennek lényege, hogy azért végezik kevés kórházban a covidos betegek kezelését, hogy minimalizáljuk a fertőzés kockázatát. Ha egy kijelölt intézmény megtelik, akkor az előzetes terveknek megfelelően egy következő intézmény lép be a koronavírusos betegek ellátási körébe, ahova más intézményből irányítanak át egészségügyi dolgozókat, orvosokat, nővéreket és technikusokat. Minden eszköznek és minden azt kezelő egészségügyi szakembernek megvan a helye. (Korábban Orbán Viktornak a Korányi Kórházban arról beszélt egy szakember, a technikusokból volt kevés, nem a lélegeztetőgépekből, mire Orbán félbeszakította – a szerk.)






 

“Arra kérjük a baloldalt, hogy ne ugyanazt tegyék mint a járvány első hulláma idején, a kamuvideók és a kamuhírek gyártása helyett inkább a védekezést segítsék.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top