Politika

Bődületes hazugságdömpinggel nyitotta Orbán a parlament őszi ülésszakát

Pestibulvar.hu

A reggeli libernyákozás csak a kezdet volt, a legnagyobb hazugságokat délutánra tartogatta.






 

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfőn a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök beszédét a nyári négynapos EU-csúcs eredményeinek ismertetésével, és annak kapcsán elképesztő hazugságdömpinggel nyitotta. Orbán úgy fogalmazott: szerinte “részben teljesítette” a parlamenttől kapott megbízását, hiszen “Magyarország kapja a hatodik legnagyobb összeget az uniótól”. Majd azt mondta:

“MEGKOCKÁZTATHATÓ, HOGY 2028-RA KÖZEL KERÜLÜNK AHHOZ A HELYZETHEZ, HOGY MAGYARORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓBAN NETTÓ BEFIZETŐ LEGYEN”.

 

Orbán elmondása szerint ezt úgy számolta ki, hogy mialatt 2019-ben a Magyarországon működő külföldi vállalatok összesen 9,6 milliárd euró profitot termeltek, a magyar cégek külföldön tavaly mindössze 1,6 milliárd eurót, vagyis az egyenleg mínusz 8 milliárd euró évente. Ebből levonva a Magyarországnak szánt EU-s forrást a különbözet évi mínusz 3,5 milliárd euró.

Orbán szerint ez azt jelenti, hogy 2028-ra, a mostani uniós pénzügyi ciklus végére Magyarország már nettó befizetője lesz az EU-nak.

EGY GOND VAN EZZEL A GONDOLATMENETTEL: HOGY HAZUGSÁG.

 

Csak akkor lenne jogos nettó befizetőként gondolni Magyarországra, ha abból a hamis feltevésből indulnánk ki, hogy az innen “kivitt” pénzt (ami egyébként nem is annyira kivitt, tekintve, hogy az itt termelő külföldi vállalkozások végső soron magyar munkahelyeket és fogyasztóképes magyar munkavállalókat teremtenek) csak abban az esetben vinnék ki, ha Magyarország az EU tagja lenne. Csakhogy ez nem így van, Magyarországnak nem kell az EU tagjának lennie ahhoz, hogy a modern globális piacgazdaság része legyen. Vagyis: az itt megtermelt külföldi pénzt akkor is kivinnék innen, ha nem lennénk azok. Nem az EU felelős a kiáramló külföldi tőkéért, hanem a modern globális piacgazdaság és a kapitalizmus, melynek köszönhetően a külföldi multicégek bőven az EU-tagság előtt leuralták a magyar piacot.

AZ EU PONT HOGY CSAK SEGÍTETT ABBAN, HOGY A TÁMOGATÁSOK RÉVÉN VALAMIT VISSZAEGYENSÚLYOZZUNK EBBŐL A VERSENYHÁTRÁNYBÓL.

 






De nemcsak a támogatások kapcsán hazudott Orbán, hanem amikor azt állította, hogy az EU-csúcson sikerült eleget tennie a fideszesek jogállamisággal kapcsolatos feltételeinek is. Orbán szerint a lengyelekkel közösen megakadályozták, hogy a pénzügyi források folyósítását „politikai és ideológia feltételekhez” kössék, és jogilag meg nem határozott feltételekkel zsarolják a magyar kormányt. Jogállamiság címszó alatt szerinte ugyanis valójában csak politikai vádakat gyűjtenek a kormány ellen.

 

Amennyiben így lenne, Orbánnak azt kellene gondolnia, hogy a jogállamiságnak nincs objektív követelményrendszere, bárki, aki számon kéri azt, valójában csak politikai vádakat fogalmazhat meg.

EZ SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG, A JOGÁLLAMISÁGNAK IGENIS VANNAK OBJEKTÍV KRITÉRIUMAI, AHOGY AZ IS MEGÁLLAPÍTHATÓ, HOGY MIKOR ÉS MIVEL SÉRTIK MEG AZT.

 

Orbán hazudik, ha úgy csinál, mintha a jogállamiság számonkérése csak politikai támadás lehetne.

 






A miniszterelnök zárásképp kitért a koronavírus-járványra is. Szakemberekre hivatkozva azt mondta, Magyarországon legrosszabb esetben 200 ezer ember fertőződhet meg egy időben, ami azt jelenti, hogy egyszerre 16 ezer kórházi ágyra, illetve 800 lélegeztetőgépre lehet szükség. De itt sem bírta megállni hazugság nélkül, mint fogalmazott:

„ÍZLÉS KÉRDÉSE, HOGY KI MENNYIRE HISZ AZ ORVOSOKNAK ÉS A MATEMATIKUSOKNAK”.

 

Állítása szerint ő ezért számol a szakértők által megadott számok többszörösével, tehát pl. 400 ezer fertőzöttel, 66 ezer kórházi ággyal és rengeteg lélegeztetőgéppel.

 

Ez hazugság, nem “ízlés” kérdése, hogy ki mennyire hisz a járványügyi szakembereknek. Ez (jó esetben) nem ízlés, hanem józan ész és tudományos módszertan kérdése. A szakemberek nem hasra ütéssel állapítják meg a számokat, nem ízlés, hanem tudományos módszertan alapján tesznek javaslatokat. Persze tehetnének ízlés alapján is, de általában ezek vezetnek katasztrófához.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top