Politika

Nem tudott az intim felvételekről a pedofilbotrányban érintett volt fideszes alpolgármester

hvg.hu

Fohsz Tivadar még mindig tagja a pártnak, de minden egyéb pozíciójáról lemondott.






 

Interjút adott a Blikknek Fohsz Tivadar, akiről a hvg360 írta meg korábban, hogy nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán.

 

A lány azt állította, hogy a szobájába csempészett kamerán kukkolta őt XVII. kerület volt alpolgármestere. Nevelt lánya három esetet említett a vallomásában, de Fohsz elmondása szerint egyik alkalom sem volt olyan, hogy csak ketten lettek volna, minthogy az sem igaz, hogy azért kamerázta be a házat, hogy kukkoljon.

2008-ban vásároltam azt a sorházi lakást, amikor a kert vége még teljesen szabad, nyílt terület volt. Akkor javasolták a biztonságtechnikai szakemberek, hogy valamilyen védelmi eszközt kell telepíteni a házhoz, és ekkor döntöttünk a kamerák mellett. Az egész család tudott a kamerákról. A biztonsági kamerák legutolsó felvételeit mindig felülírta néhány nap után a legfrissebb felvétel. Addig ezt házon belül bárki megnézhette, mert volt a rendszernek külső elérhetősége”

– nyilatkozta.






 

Elmondása szerint nem tudott róla, hogy a nevelt lányáról intim felvételek készültek. A hatóságnál tudta megnézni a felvételeket, és akkor látta, hogy a lány ruhátlanul van a lakásban vagy a házon kívül. Állítása szerint ő akkor látta először ezeket a felvételeket.

 

A volt alpolgármester ellen Horvátországban is zajlik büntetőeljárás. Ezzel kapcsolatban a Blikknek azt mondta, hogy korábban feleségével nyaranta horvátországi naturista kempingekbe jártak, a 2007-es nyaralás alkalmával készült felvételek miatt indult eljárás. Fohsz szerint a magyar hatóságok nem találtak ezekben pornográf tartalmat.

 

Fohsz elmondta, hogy még mindig tagja a Fidesznek, de minden egyéb pozíciójáról lemondott, nem is indult vele szemben eljárás a párton belül. Korábban szintén a Blikk írta meg, hogy az egykori alpolgármester egy templomépítést támogató, illetve egy városközi kapcsolattartással foglalkozó alapítványban is tag.

 

Azt mondta, nevelt lányával 2016 óta nem beszél.

 






A portál megkérdezte Fohszt, érzi-e, hogy hibázott valamiben.

Hibátlan ember nincs, mindannyian hibázunk az életünk folyamán. Egész biztos, ha az ember azzal a tudással bírna, amivel évekkel később rendelkezik, a korábbi időszakban máshogy csinálna dolgokat. Én azt gondolom, hogy nem többet, mint bármelyik átlagember. De az állítólagos cselekményekkel kapcsolatban nincs mit megbánnom, mert azokat nem követtem el”

– mondta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top