Politika

Sikkasztás után nyomoznak az Orbán-bánya falujában, ahol épp nyáron mondott le a polgármester

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
  • Gántról a legtöbbeknek az Orbán-bánya, a Dolomit Kft. ugrik be. Mi most mégis más miatt kerestük fel a Fejér megyei falut, ahol a nyáron tizenegy év után, terhességére hivatkozva lemondott a fideszes polgármester, így szeptember 27-én időközi választás lesz.
  • Megtudtuk ugyanis, hogy súlyos pénzügyi problémákra derült fény az önkormányzat működésében, amiért a testület feljelentést is tett sikkasztás gyanúja és indokolatlan kifizetések miatt.




  • A még hivatalban lévő polgármester tagad és hárít, ahogy a jegyző is. Az amúgy szintén fideszes alpolgármester viszont nyilatkozik.
  • Gánton azért Orbán Győzőt sem lehet elkerülni. A miniszterelnök 80 éves apja Jeepbe szállva jön utánunk!

 

Több okunk is van a Vértes lankás útjain megközelíteni az alig 800 lakosú, igazán kellemes környezetben elterülő Gántot. Egyrészt a szépen rendben tartott, tüchtig sváb településen – miután a nyáron terhességére hivatkozva lemondott a fideszes Spergelné Rádl Ibolya – őszre kitört a demokrácia. Szó szerint: van végre verseny, jelöltözön a hétvégi időközi választás előtt.

 

Ez azért érdemel említést, mert az utóbbi évtizedben Gánton formalitás volt a választás. Tavaly és 2014-ben is éppen annyian jelentkeztek a képviselő-testületbe, ahány hely kiadó volt, és Spergelné tíz éve, amióta pártja, a Fidesz kormányon van, nem kapott ellenfelet a polgármesteri posztért.

 






Ennek azonban vége, és bár plakátok nincsenek, kampányhangulat sem érzékelhető, vasárnap időközi választás lesz, ráadásul a polgármester lemondása mellett a testület is feloszlatta magát, miután a legidősebb tagja a koronavírus miatt úgy döntött, nem kockáztatja az egészségét, és inkább visszavonul. A településvezetői pozícióért hárman indulnak, és nagy a tülekedés a képviselői helyekért is: a négy székért tizenegyen szállnak versenybe, két fideszes mellett kilenc független jelölt.

 

Mi történt? Miért érzi hirtelen úgy a gánti postás és a falugondnok, hogy bele kell folyni a helyi politikába? – tesszük fel a kérdést többeknek, amire nagyon hasonló válaszokat kapunk. Ezzel pedig elérkezünk jövetelünk másik okához, amely most már világos, hogy összefügg az elsővel.

 

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A helyiektől kapott válasz diplomatikusan így summázható: igaz ugyan, hogy szépen fejlődik a falu, de elterjedt, hogy gond van a kasszával. Biztosat a gánti utcákon nem mer vagy tud mondani senki, mert bár mindenki tud az „ügyről”, a konkrétumokra térve az emberek széttárják a kezüket. Volt aki 200 milliós „disznóságról” beszélt, más egy 30 milliós sikkasztásról. „Tudja, hogy van ez egy ilyen kis faluban” – kezdi felvilágosításunkat az egyik jelölt. És így folytatja:

Hallunk valamit, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Ki tudja, mi volt az igazság? Mint amikor valaki elfingja magát a falu végén, és mire a hír a kocsmába ér, szarás lesz a szellentésből.

 

A történtek úgy felpiszkálták a helyieket, hogy sokan tiszta vizet öntenének a pohárba. Egy „rendszerkritikus” asszony azt mondja: „Szerintem aki ezt látta, aki ott ült eközben, képviselő volt, annak el kellene számolnia, de nagyon. Ha tudtak erről, akkor azért, ha nem, akkor meg azért.”






 

Az ügyről elsőre a polgármesteri hivatalban sem tudunk meg többet. Kapaszkodni mégis van mibe. Sikkasztás gyanújával folyik nyomozás a gánti önkormányzatot érintő ügyben – tudatta a 24.hu-val a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, igaz, számos, a részleteket firtató kérdésünkre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszoltak.

 

Ők váltanák le a hatalmat

Mielőtt továbbmennénk a pénzügyi vonalon, ismerjük meg a jelenlegi vezetés kritikusait, és lássuk, ők mit tudnak az ügyről.

 

A jelenlegi fideszes alpolgármester mellett egyik független polgármesterjelölt szeptember 27-én az a Németh Sándor lesz, akinek bár van mobiltelefonja, nagyon ritkán kapcsolja be. Mert ahol lakik – a Kőhányás nevű, Gánttól autóval tízpercre lévő telepen – nincs térerő. A húsz lakóépületen kívül csak egy kis templom és egy turistaház található itt, más nemigen.

 

Németh Sándor háza mögött egyből az erdő kezdődik, a gyönyörű épületről pedig nehezen hisszük el, hogy az ezredforduló előtt szinte romhalmaz volt, úgyhogy a vékony férfi fényképet is mutat bizonyságul. Sok év munkája van a házban, és ezt részletekbe menően megismerhetjük, egészen odáig, hogy a fürdőszobában miért tette le a voksát a szinte teljes faborítás mellett.

 

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Építésszel van dolgunk, aki évekig vezetett egy székesfehérvári kéményipari céget, majd elege lett a megyeszékhelyből – a város élhetetlensége a sok dugó miatt szerinte Budapestével vetekszik –, és kiköltözött a párjával, ahogy mondja, a Vértes közepére. A választás nem volt előzmény nélküli: Németh Sándor ugyanis Gántra, a Bányatelepre született, a családjával még ötéves korában költöztek Fehérvárra, a helyi bauxitbánya bezárása után.






 

Mi viszi a helyi politikába? – kérdezzük.

Változtatni szeretnék, és tudom, hogy vannak ezzel így többen Gánton. Átláthatóvá szeretném tenni az önkormányzat működését, nyitott kommunikációt szeretnék meghonosítani. A jelenlegi állapotokat leginkább a belterjes jelzővel tudnám leírni. A döntésekről utólag értesülünk, a falu honlapjáról tájékozódni szinte lehetetlen. Ez probléma.

 

Nem vitatja, hogy a falu az elmúlt évtizedben sokat fejlődött, szépült, ezt folytatni is kell, ahogy a sváb hagyományok ápolását is, de azért hozzáteszi: „bizony, hiba is csúszott a működésbe.” Kérjük, ezt fejtse ki bővebben, de azt mondja, amíg nem lát számokat, nem szeretne felelőtlen állításokat tenni. „Én is hallottam azt, amit szinte mindenki” – mondja.

 

Polgármester mobiltelefon nélkül? 2020-ban? Van ilyen? – kérdezzük búcsúzáskor. „Készülékem van, csak térerő nincs Kőhányáson, de remélem, ezen is sikerül változtatni. Egyébként interneten állandóan elérhető vagyok, és mobilozni is tudok innen. Építettem egy kis tornyot a kert végébe, látja? Ha felülök a tetejére, onnan tudok hívni bárkit!”

 

A másik független induló Nagy László, őt viszont nem érjük Gánton, épp a Balatonnál dolgozik. Tetőépítő cége van, nagy amúgy ács, olyan helyi vállalkozó, akit újabban a közállapotok is izgatnak. Nem cifrázza túl a mondanivalóját, azt mondja, mögötte egy független baráti társaság áll, egy igazi csapat, és szeretnének új időszakot indítani Gánton, ha lehet, mindjárt szeptember 28-án.

 

És persze, ő is hallott az „ügyről.”

Sok a pletyka erről, ki tudja, mi az igazság. Mondjuk ha én benn vagyok a testületben, és egy ilyen történik, megmondom magának, nem mernék még egyszer kiállni az emberek elé. Hát hogy számolok el a dolgokkal, ha ott ültem én is?!

 






A két független jelölt azonban könnyen megoszthatja a változást akarók szavazatait, visszalépni pedig egyikük sem tervez. Amiben nincs vita köztük, és ez láthatóan nem politikai kérdés, hogy a Dolomit Kft. fontos tényező, egy rossz szavuk sincs róla, a miniszterelnök apjának cége a legnagyobb adóbefizető, Gántnak komoly támasza.

 

„Tökéletes a viszony a falu és a cég között. Rengeteg embernek adnak munkát itt a közelben, van ismerősöm, aki negyven éve dolgozik ott, az első munkahelye” – mondja Nagy László, aki szerint már túlléptek azon az indulatos lakossági fórumon, ahol egy hulladékfeldolgozó volt a téma, és a még regnáló polgármester Orbán Győző és a helyiek között igyekezett közvetíteni, nem sok sikerrel. A projekt aztán a gántiak örömére meghiúsult.

 

Egy másik beszélgetésnél azonban megérezzük, hogy a Dolomit azért több mint egy cég. „Én mindenről beszélek, de egyet kérek. A Dolomittal összefüggésben semmi rosszat ne írjon. Ha ez itt rávetül valakire, hogy rosszat mondott… Inkább ne próbáljuk ki” – taglalja aggályait az egyik induló.

 

A gánti bánya. Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Megnyílik az alpolgármester

A rendőrségi ügy megfejtéséhez végül a gánti Vértes utcában kerülünk közelebb, ott, ahol kiugróan magas az egy főre jutó képviselők száma. Noha egy alig 200 méteres utcáról beszélünk, az előző ciklus négy képviselőjéből három itt lakik, egymástól szinte karnyújtásnyira. „Menjen el oda, az nálunk az oroszlánbarlang. Ha ott nem tudják az igazságot, akkor sehol!” – kapjuk a jó tanácsot a falu központjában, és szót fogadunk, máris gurulunk Gánt déli végébe.

 

Az utca végén kezdjük, itt lakik Boros Norbert képviselő, aki továbbra is a testület tagja maradna. Nyitott ember, kijön velünk beszélgetni a kerítéshez, de a kérdéseinket hallva hamar szabadkozni kezd. Nem akar ítélkezni, de tudomása szerint tavaly óta nyomoz a rendőrség, ennek eredményét pedig meg akarja várni. Köszönéskor kis füzetet nyom kezünkbe, ez az ő ötttagú csapatának kampányanyaga. A mostani fideszes alpolgármester, Krausz János a polgármesterjelölt, a többi négy jelölt szintén vagy fideszes, vagy – mint Boros – a Fidesz által támogatott.

 

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Hogy nagy az összetartás, az abból is látszik, hogy amikor pár perc múlva átérünk Krauszhoz, ő azzal fogad, már tudja, mi járatban vagyunk, Boros az imént hívta telefonon. És bár Krausz érezhetően nem mond el mindent, amit tud, becsületére legyen mondva, korrekt tájékoztatást ad a verandán.

Nézze, az biztos, hogy baj van. Volt tavaly egy belső ellenőrzés, az több problémát is kimutatott. Olyanokat, amelyek  alapján nekünk, a testületnek ismeretlen tettes ellen feljelentést kellett tennünk. Van költségvetési hiány, igen, de a mértékét nem tudom pontosan. Nem akarom minősíteni a helyzetet, amíg nem zárul le a nyomozás. Mi a belső ellenőrzéskor szembesültünk a helyzettel, és megtettük, amit meg kellett tenni.

 






Ki tud többet? – kérdezzük a fideszes alpolgármestert.

 

„A jegyző, a pénzügyes, biztosan. És ha felmegy a honlapra, ott a június testületi ülés jegyzőkönyve. Ott vannak még részletek” – feleli.

 

Búcsúkérdésünk, hogy mit csinálna másképp, mint párttársa, Spergelné?

 

„Pályáznék a Magyar Falu programba, eddig ezt nem tettük meg” – hangzik az egyszerre józan és takarékos válasz Krausztól, aki egyébként tartózkodott attól, hogy a jelenlegi polgármester felelősségét akárcsak megemlítse a rendőrségi nyomozással kapcsolatban.

 

Letagadják, hárítanak

Krausz javaslata ellenére a jegyzőtől, Kiss Jolántól semmit nem tudunk meg. Ő amúgy Csákváron dolgozik, mivel a kisvárosnak Gánttal közös önkormányzata van.

Nyomozás folyik a gánti önkormányzatnál, nem?

Nem tudok róla.

Nem is tudja, miről van szó?

Nem.

Próbálunk kihúzni még valamit a törvényesség helyi őréből, de nem jutunk előre. Felhívjuk hát Spergelnét, de vele se jutunk semmire.

Folyik nyomozás az önkormányzatnál?

Nem. Nem tudok ilyenről.

 

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Nem is folyt?

Nem tudok ilyenről. Én már csak szeptember 27-éig vagyok polgármester. Kismama vagyok.






Ennek nincs köze ahhoz, hogy a rendőrség nyomoz önöknél.

 

Kérdezze meg a jegyzőt! – fejezi be a beszélgetést, és bár visszakérdezünk, hogy miről kérdezzük meg, ha Spergelné szerint minden rendben van, erre már nem kapunk választ. Ahogy, ugye, a jegyzőtől sem.

 

Marad a település vezetésére pályázó Krausz alpolgármester által ajánlott jegyzőkönyv, amelynek 7. oldala legalább egyértelműen fogalmaz a kérdésben, és minősíti a polgármester és a jegyző mellébeszélését. Idézzük a gazdálkodási iroda vezetőjét.

Az önkormányzatnál lebonyolított 2019. évi belső ellenőrzés számos gazdálkodási hibát, a számviteli fegyelem megsértését, jogalap nélküli kifizetéseket, sikkasztás bűncselekmény gyanúját állapította meg. A belső ellenőri jelentés alapján a képviselő-testület gazdálkodási biztonság felelősségi körében lejárva, ismeretlen tettes ellen feljelentéssel élt. A rendőrségi nyomozás jelenleg is zajlik.

 

A jegyzőkönyv szerint ezután a polgármester, Spergelné Rádl Ibolya – aki nekünk azt mondta, nem tud a nyomozásról – megjegyzést fűz az irodavezető szavaihoz. „Szükség lenne egy leltározásra is” – mondta, és nem is vitatkozott vele senki. A testületi ülésen a jegyzőkönyv szerint ott volt a jegyző is, aki szintén azt állította, nem tud a nyomozásról. Pedig neki is ismernie kell a belső ellenőrzés megállapításait is, akárcsak a polgármesternek.

 

Mi következik ebből? Annyi minimum, hogy a gánti önkormányzat két legfontosabb tisztségviselője a nyomozással kapcsolatos érdeklődésünkre nem mondott igazat. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy miért nem.






 

Orbán Győző személyesen

A környék legnagyobb foglalkoztatójához, a kőbányához is ellátogattunk, és nem mindennapi fogadtatásban volt részünk. Félreálltunk, hogy fotósunk a riporthoz készítsen kívülről pár képet a telepről, mire pár perc múlva két terepjáró fogott minket közre. Egy elől állt meg, egy mögöttünk, ha akartunk volna, se tudunk elhajtani. De nem akartunk, akkor ugyanis nem ismerkedhettünk volna meg Orbán Győzővel, aki az egyik Jeepből pattant ki – és egyből érezhető volt, hogy az újságírók jelenléte nem hat rá nyugtatólag. Azzal kezdte, hogy ez magánterület és birtoksértést követünk el, miközben társai akkurátusan rögzítették kocsink rendszámát. Kiterítettük lapjainkat, mielőtt még nagyobb baj lesz, beismertük, hogy egyszerű gánti riporton vagyunk, ahhoz készítünk illusztrációt abban a tudatban, hogy közterületen állunk, hiszen semmi sem jelzi az út mellett, hogy mezei állampolgároknak erre a földdarabra tilos rálépnie. A kormányfő édesapja ragaszkodott ahhoz, hogy ez az ő földje, és semmi keresnivalónk rajta. De lassan azért megenyhült, és miután tisztázódott, hogy miről írunk, mosolyogva azt mondta: „Máskor jöjjenek be az irodába! Adunk sisakot, és körbevisszük magukat!”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top