Politika

Európában itthon szálltak el leginkább az élelmiszerárak

MTI/Koszticsák Szilárd
Júliusban és augusztusban is Európa legmagasabb inflációját mérték Magyarországon az Eurostat adatai szerint.






A statisztikai hivatal kimutatása szerint az Unióban augusztusban 0,4%-kal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest, az eurózónában pedig egyenesen 0,2 százalékkal csökkentek – írja a Portfolio.

 

A lap hozzáteszi, Magyarországon júliusban ugrott meg váratlanul az infláció, akkor az előző havi 2,9%-ról 3,8%-ra emelkedett az éves áremelkedési ütem. Akkor az elemzők 3,2-3,3 százalékos értékre számítottak előzetesen, vagyis jócskán felülmúlta a várakozásokat a drágulás.

 

A két hónapja rekordmagas áremelkedés mellett a Portfolio megnézte az Eurostat egyes alindexeit a különböző termékkörökre, hogy kiderüljön, mitől emelkedett Európa élére a magyar infláció. Rögtön az első termékcsoportnál kiemelkedő a magyar adat: az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára augusztusban 7,9%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. Ezzel messze kilógtunk a sorból Európában, a második legnagyobb a román 5,6%-os drágulás. Egyébként a kontinensen belüli tendenciákban látszik egy kelet-nyugati határvonal, a négy legmagasabb inflációs ráta kelet-európai országokban volt.

A szezonális élelmiszerek ára több mint 20%-kal emelkedett Magyarországon, ezzel is jelentősen meghaladjuk a többi európai ország adatát, a második cseheknél 11,4% volt ez az érték. Hasonló figyelhető meg a nyers élelmiszereknél, melyek ára 13,4 százalékkal emelkedett nálunk, miközben sehol máshol nem haladta meg a drágulás mértéke a 7%-ot.

 

A feldolgozott élelmiszerek esetében kisebb volt a magyar áremelkedés mértéke, de a 6%-os adat így is a legmagasabb Európában.






 

A még részletesebb adatok az Eurostatnál azt mutatják, hogy a legnagyobb mértékben a gyümölcsök drágultak az élelmiszereken belül, abban a termékkörben majdnem 40%-os volt az áremelkedés egy év alatt. Ott a második Csehország is csak 22,7%-os értéket mutatott.

 

A többi termékcsoportban nem ennyire kiemelkedő a magyar áremelkedés, de minden téren az európai lista első felében vagyunk.

Az alkoholos italok és dohányáruk például még a jövedéki adó emelésével együtt is csak az ötödik legnagyobb éves drágulást mutatták.

 

A bútorok és háztartási eszközök esetében azért a dobogóra felfért a magyar áremelkedés a litvánok és a csehek mögé, ez szintén klasszikus importterméknek mondható. Ebből a két kategóriából (ruházkodási cikkek, háztartási eszközök) azért látszik, hogy elindultak felfelé az árak, ami lehet akár a forintgyengülés következménye is, de még nem egyértelmű a hatás.

 

(portfolio.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top