Politika

Gyurcsány felkérte Gábor Györgyöt egy ellenzéki szellemi műhely megalakítására

nyugatifeny.hu

Már tucatnyian vesznek részt a munkában.






Fideszes médiumok a múlt héten szemtanúkra hivatkozva azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc egy budapesti étteremben Simicska Lajossal találkozott.

 

Később kiderült, hogy akit Simicskának néztek, valójában Gábor György volt. Hogy milyen célból találkoztak, arról a filozófus az ATV hétfő esti Egyenes beszédében árult el részleteket.

 

Gábor György elmondta: Gyurcsány felkérte őt és több társát egy szellemi műhely létrehozására.

 

Az itt dolgozók feladata lesz megalkotni egy értelmezési keretet, ami alapvetően két dolgoról szól:

  • miért nem jó az, amiben most élünk,
  • milyen politikai mezőt, gondolkozási terepet szeretnénk 2022 után.

 

Gábor György aláhúzta: hisznek abban, hogy csak a teljes ellenzéki összefogás válthatja le a Fideszt, ezért ezt a munkát a teljes ellenzéknek ajánlják fel.

 

Gábor többes számban beszélt, de nem árulta el, kik dolgoznak majd vele. Annyit mondott, hogy jelenleg 10-12-en vannak, de változik a létszám.






 

A szellemi műhely munkájának eredménye jövő nyárra fog megszületni, az egyeztetésekre minden pedig ellenzéki párt politikusait várják.

 

A Gábor Györggyel készült beszélgetést >>ITT TUDOD<< visszanézni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top