Politika

Cáfolják a szavait: kiderült össze- vissza beszélt a Fidesz miniszter a vörösbor napon (+videó)

hirhugo.hu

Fideszék agrárminisztere elment a villányi Vörösbor napokra, ahol jó politikusként nagy bejelentést is tett. Akkorát, hogy még az RTL Híradót is megjárta, azonban kiderült össze-vissza beszélt, már cáfolták is a szavait.






 

Jól sikerült Fideszéknek a villányi vörösbor napok, felelős miniszterük részt vett az eseményen és kiváló hangulatban olyan bejelentést tett, amit szinte azonnal cáfolni kényszerült a kormány.

 

Nagy István agrárminiszter pénteken a villányi Vörösbor Napokon arról beszélt,  szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani arról, hogy ne legyen zéró tolerancia az alkoholfogyasztás utáni autóvezetéssel szemben.

 

 

A politikus bornapos nyilatkozatát  komolyan vette a média és  egy leendő kampány beharangozójaként kezelte a megnyilvánulást. Szombaton azonban az RTL Klub Híradója megkérdezte a kormányt, a hivatalos válasz már cáfolta is a minisztert:






„A szakmai szervezetek minden évben ezt javasolják, de az emberek többségében nem támogatják, éppen ezért a kormány nem tervezi a szabályozás módosítását.”

 

Nagy István agrárminiszternek eddig nem sok gondolata került be a médiába, ha őszinték akarunk lenni addig azt se tudtuk, hogy ilyen is van. Így különösen kár, hogy a bornapos kezdeményezése  mellément.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top