Politika

DK: Orbánék politikai eszközként használják a NAV-ot

nyugatifeny.hu

Van egy kiemelt ügyfélkör, akiknél soha nem történik érdemi vizsgálat, másokat viszont rettegésben tartanak.






“Horváth András ex-adóellenőr már 2013-ban felhívta a figyelmet arra, hogy van egy kiemelt ügyfélkör, akik különleges bánásmódban részesül a NAV-nál, így például náluk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha véletlen mégis, azok érdemi megállapítás nélkül zárulnak.

 

Az ezt követő nyomozás nem túl meglepő módon azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény, Horváth Andrást pedig gyanúsítottként idézték be”

– emlékeztetett szombati sajtótájékoztatóján Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja, aki szerint azóta eltelt hét év, és az oligarcha-dinasztiák csak tovább erősödtek az országban.

“Gondoljunk csak Tiborcz Istvánra, Mészáros Lőrincre, Garancsi Istvánra, és a többi Fidesz-közeli sikeres vállalkozóra, akik a semmiből érkezve is képesek milliárdokat teremteni.”

 

Ráczné Földi Judit hozzátette: a DK azért dolgozik a többi ellenzéki párttal együttműködve, hogy 2022-ben leválthassák az Orbán-rendszert és a pártállam helyét ismét átvegye a jogállam.

“Olyan valódi jogállam, ahol azok az emberek és vállalkozások lehetnek sikeresek, akik jól dolgoznak, és nem azok, akikkel a NAV cinkosan összekacsint. Egy valódi jogállamban nincsenek kivételezett ügyfelek és nincsenek cinkos kacsintgatások.

Az is igaz, hogy egy normális, európai jogállamban az emberek gyomra nem rándul össze az adóbevallás szó hallatán.”

– mondta, hozzátéve: ma Magyarországon a NAV egy kormány által irányított erőszakszervezet, amivel hatékonyan lehet rettegésben tartani egyeseket, míg másokat kivételezettként kezelni.






“Mi, európai magyarok ezt fogjuk felszámolni a 2022-es választás után” – jelentette ki Ráczné Földi Judit.

 

Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője közölte: céljuk, hogy 2022-ben véget vessenek Orbán uralmának, és visszaállítsák a jogállamot a pártállam helyett.

“A kormányváltás után a NAV nem pártállami kézzel irányított szervezet lesz, és nem lesznek különleges bánásmódban részesített feltörekvő, NER-közeli vállalkozózsenik és oligarchapalánták.

A 2022-es választás után a NAV intézkedése nem arról fog szólni, hogy megnehezítsék a vállalkozások életét, és 2022-es választás után minden egyes korrupciós ügyet, kozmetikázott adóbevallást elő fogunk ásni és a nyilvánosságra fogjuk hozni, mert egy jogállamban minden állampolgár egyenlő bánásmódot érdemel!”

– mondta zárásként a politikus.

 

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top