Politika

Ez már nem vicc: Orbán miatt fog minket kiéheztetni az EU, még van idő, hogy leállítsuk

Kép forrása: MTI

Az európai uniós pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ezért „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország – mondta az Európai Parlament egyik alelnöke szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak.





Katarina Barley kiemelte, hogy

ebben a két tagállamban különösen súlyos a helyzet, a jogállami elvek megsértése nem egyedi, elszigetelt esetekre korlátozódik, hanem rendszerszerű.

 

A Deutschlandfunk hírportálján közölt, a 24.hu által szemlézett összefoglaló szerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa – a német szövetségi kormány korábbi igazságügyi minisztere – megerősítette az EP legnagyobb négy frakciójának bejelentéseit, amelyek szerint

megakadályozzák a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló EU-s költségvetés elfogadását, ha nem lesz megállapodás arról, hogy egyértelmű büntetőintézkedések járnak a jogállamiság megsértéséért.

 

„Ha most feladjuk, akkor hét éven keresztül olyan viszonyok lesznek Európában, amelyeket nem akarunk, amelyeknek semmi közük nincs az EU értékeihez” – mondta Katarina Barley.






 

Az EP-alelnök elutasította a jogállamiság biztosítását szolgáló mechanizmusra tett német kompromisszumos javaslatot, amelyet a szövetségi kormány a tagállami kormányokat összefogó uniós intézmény, az EU Tanácsa soros elnökeként terjesztett elő.

 

Ha Orbánra bízzuk magunkat, a személyes kénye-kedve határozza majd meg, hogy milyen megtorlást hoz ránk attól a közösségtől, ahonnan enni kapunk. Le kell állítanunk, még nem késő!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top