Politika

Minden nyugdíjas kapjon azonnali, 50 ezer forintos egyszeri juttatást

ezalenyeg.hu

Lesújtó adatot közöltek a magyar nyugdíjakról, segítségre van szükség.





Egészen drámai és lesújtó képet fest a magyar nyugdíjasok életéről egy friss kutatás, a Globális Nyugdíjindex. A felmérés szerint egész Európában Magyarországon vannak az egyik legrosszabb helyzetben a nyugdíjasok, ide értve a régiónkat is, Szlovénia, Szlovákia vagy épp Csehország is fényévekkel jár előttünk – mondta el sajtótájékoztatóján Varju László, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke.

 

A politikus az idős honfitársaink szomorú helyzetére mutatott rá

 

A magyar nyugdíjasoknak nincsenek tartalékaik és megtakarításaik, nem férnek hozzá az egészségügyhöz a több hónapos várólisták miatt, és a pénzük értéke is folyamatosan romlik. Utóbbiban nagy szerepe van a gyenge forintnak és az Európa-rekorder inflációnak, valamint annak, hogy az Orbán-kormánytól segítségre nem, csak homályos ígéretekre futotta a válságban.






 

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány fizessen 50 ezer forintos azonnali nyugdíj-kiegészítést minden nyugdíjasnak!

Varju László szerint nem lehet magukra hagyni az időseket akkor, amikor hónapról hónapra egyre drágább az élelmiszer, a gyógyszer, az élet.

 

A DK szerint egy egyszeri, azonnali 50 ezer forintos segítség is csak tűzoltásra lenne alkalmas, hiszen hosszú távon a nyugdíjak bérekhez kötésére, még hosszabb távon pedig az európai minimálnyugdíj bevezetésére van szükség.

A DK szerint most azonban nincs mire várni, azonnal adni kell minden nyugdíjasnak 50 ezer forint segítséget, ha már nem kapták ezt meg tavasszal, amikor a Demokratikus Koalíció ezt követelte.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top