Politika

Novák Katalin elmondta, miért nem emelkedik a családi pótlék összege

hirposzt.blogspot.com

A családok életszínvonalának megtartása ugyanolyan fontos, mint az emberi élet megvédése és a gazdaság talpra állítása – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.






 

Novák Katalin kijelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt “bármennyire is össze kell húzni a nadrágszíjat”, a családok támogatásából nem enged a kormány. A gyermekvállalás életre szóló döntés, ezért a kormány garantálni szeretné, hogy hosszútávon számíthassanak a családok a támogatásokra – hangsúlyozta.

 

Miniszterként elsődleges célja, hogy az eddigi családtámogatásokból gazdaságilag nehezebb időszakban se kelljen semmit feladni. A támogatások folyamatosan bővülnek, ami remélhetőleg a közvetkező másfél évben sem fog megállni – mondta.

 

Novák Katalin beszélt arról is, hogy bár a családi pótlék összege nem emelkedett, az ahhoz hasonló, alanyi jogú juttatások köre bővült, például szeptembertől minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket, valamint ingyenessé, illetve kedvezményessé tették az étkeztetésüket – írja az MTI.

 

A kormány munkához köti a családtámogatásokat, és a nemzeti konzultációban az emberek is megerősítették ezt a nézetet – mondta a miniszter.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top