Politika

Závecz: Az egészségügyi döntések miatt nőhetett a Fidesz népszerűsége

hvg.hu

Nagy kérdés, mi lesz a gazdasággal, ha a nehézségek elérik a választókat, az csökkenti a kormánypárt pozícióit – mondta Závecz Tibor.





A kormánypárt támogatottsága március és augusztus között 31-ről 36 százalékra nőtt, most 34 százalékon áll, közölte Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezető igazgatója az ATV-ben.

 

Závecz szerint az egészségügyi döntések miatt nőtt a Fidesz támogatottsága, a visszaesést viszont nem dimenzionálná túl. Szerinte a nagy kérdés, hogy a gazdasági nehézségek fokozódnak-e, az eléri-e a választópolgárokat, és ha igen, az a kormánypárt pozícióját csökkenteni fogja. „Ha hosszabb távot nézünk elég egységes a Fidesz-tábor” – hangsúlyozta.

 

A közvéleménykutatás szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 50, a DK 18, a Momentum 10 a Jobbik 9, az MSZP pedig 6 százalékot tudhat magáénak. A Mi Hazánk, az LMP és a Párbeszéd 2-2-2 százalékot ért el.

 

A közvélemény-kutatás szerint a nem kormánypárti szavazók “nyomást helyeznek” az ellenzéki pártokra azzal, hogy egy közös listát szeretnének, amiről viszont a párok még nem állapodtak meg.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top