Politika

A DK törvénymódosítást nyújt be, hogy minden egészségügyi és szociális dolgozó százszázalékos béremelést kapjon (+videó)

nyugatifeny.hu

Nem részletekben, nem a jövő évtől, hanem most.






A DK-s Arató Gergely hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: ötpontos törvénymódosító javaslatot nyújtanak be az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényhez.

 

Arató emlékeztetett: Orbán Viktor a hétvégén “áttörő erejű” béremelésről beszélt az egészségügyben. Arató szerint ez a korábban beígértnek egy nagyon leszűkített változtata, és bár a miniszterelnök azt ígérte, teljesítik a Magyar Orvosi Kamara kéréseit, ez közel sincs így.

 

“A MOK ugyanis 2021. januárjára kérte, hogy érjék el az általuk javasolt szintet, a javaslat viszont három szintben teljesítené a béremelést, tehát ismét csak ígéretet kaptak és nem pénzt.” – magyarázta a politikus.






 

Arató Gergely elmondta: céljuk, hogy valódi jövedelem-emelkedés legyen és ne csak üres ígéret, hogy majd valamikor kapnak juttatást. A DK törvénymódosító javaslata ezért az alábbi 5 pontot tartalmazza:

“1. A béremelés 100%-os béremelés, tehát duplázás kell legyen, ez nem lehet ennél kevesebb.

2. A bérek megduplázását azonnal kell végrehajtani, nem lehet 1, 3 vagy 5 év alatt lépcsőzetesen bevezetni. Nem szeretnénk ugyanazt a szemfényvesztést látni, mint az úgynevezett 13. havi nyugdíjnál, aminek a valóságban semmi köze nincs a 13. havi nyugdíjhoz.

3. A duplázás járjon mindenkinek visszamenőlegesen idén július elsejétől.

4. A dupla bérnek minden egészségügyi dolgozónak járnia kell: orvosnak, háziorvosnak – ez nagyon fontos, minden ápolónak és a teljes szakszemélyzetnek, függetlenül attól, hogy milyen feladatot látnak el az egészségügyi intézményekben.

5. A bérek megduplázását ki kell terjeszteni minden szociális dolgozóra, beleértve az önkormányzati fenntartású szociális intézmények dolgozóit is.”

 






Ennek az 5 feltételnek a teljesülése nagyon fontos lenne ahhoz, hogy a béremelés valódi segítséget jelentsen a 10 éve magukra hagyott egészségügyi dolgozóknak – hangsúlyozta Arató.

 

Videó:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top