Politika

Megbánták, hogy valaha Orbánnal barátkoztak? Így bukhat meg ő is!

Pestibulvar.hu

Az “orbáni átok” újra lecsapott?






 

Alig egy héttel azután, hogy Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta, dühös ellenzéki tüntetők gyakorlatilag

MEGPUCCSOLTÁK KIRGIZISZTÁN ÁLLAMFŐJÉT.

 

A tüntetések azután robbantak ki a keleti autokráciában, hogy a vasárnapi választáson a hivatalos eredmények szerint a 16-ból csak 4 párt kapott elegendő támogatást ahhoz, hogy bekerüljön Kirgizisztán parlamentjébe, közülük három az elnökhöz köthető. A szavazatok felét behúzó két legnagyobb párt közül az egyik konkrétan pl. az elnök családjához.

Tucatnyi ellenzéki párt, amely nem szerzett helyet a törvényhozásban, tiltakozásokat szervezett, és a választási eredmények érvénytelenítését követelte. A kirobbant tüntetések odáig fajultak, hogy hétfő éjszaka több kormányzati épületet, köztük a városházát és az úgynevezett Fehér Házat is elfoglalták a demonstrálók, ami magában foglalja a Parlament és az elnöki hivatal irodáit.






 

Az ellenzék a tüntetéseket követően bejelentette, hogy átvette a hatalmat, és létrehozott egy „koordinációs tanácsot”. A győzelem után Aziz Szurakmatov, Biskek polgármestere bejelentette a lemondását. A tüntetők kiszabadították a korrupció miatt első fokon 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, a 63 éves Almazbek Atambajevet, aki 2011 és 2017 között volt az ország államfője.

 

A tüntetések nyomására a kirgizisztáni választási tisztviselők később közölték, hogy

ÉRVÉNYTELENÍTIK A VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉT.

 

Sőt, a Központi Választási Bizottság azt is bejelentette, hogy saját önkéntes feloszlatásáról is vitázik. Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz államfő először puccskísérletnek nevezte az eseményeket, később viszont már arról beszélt, hogy tárgyalna az ellenzéki szereplőkkel a választások érvénytelenítéséről.






 

Mint ismert, Orbán alig egy héttel ezelőtt fogadta Dzsejenbekovot a Karmelita kolostorban. A magyar miniszterelnökkel nem először fordul elő, hogy olyanokkal köt szövetséget, akik nem sokra rá megbuknak. Ha csak az idei évet vesszük, már előfordult, hogy miután kifejezte támogatását Alekszandr Lukasenko felé, a belarusz vezetőt kis híján elzavarták a felháborodott tüntetők. A diktátor sorsa továbbra sem egyértelmű, a tüntetések ugyanis sokadik hete szakadatlanul folynak az országban.

 

Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz államfőt a Karmelita kolostor előtt 2020. szeptember 29-én. Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda

Az “orbáni átoknak” mások is áldozatul estek az utóbbi években: emlékezetes, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök rendszerét az Orbánnal való találkozóját követően elsöpörte egy hatalmas tüntetéshullám, őt magát pedig perbe fogták. Nem járt sokkal jobban Viktor Janukovics egykori ukrán elnök sem, aki azután bukott meg, hogy Orbán a térség “stabilizátorának” nevezte. Hasonló sorsra jutott Robert Fico szlovák miniszterelnök, valamint Nikola Gruevszki macedón vezető is, akik közül az utóbbi nemcsak elvesztette a választást Orbánnal való szövetségkötését követően, de még elfogatóparancsot is kiadtak ellene.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top