Politika

800 millió forintot ad a kormány Hosszú Katinka kedvenc úszóversenyére, ami valójában egy gigantikus show-műsor

nyugatifeny.hu

Az 1300 versenyző koronatesztjét is mi álljuk.






Budapesten rendezik az International Swimming League sorozat alapszakaszát és elődöntőit. A hat hétig tartó versenysorozat miatt a nem versenyző magyar válogatott kerettagok kiszorulnak a Dagályból és a Duna Arénából –írta meg a Telex.

 

Az ISL nevű verseny valójában egy gigantikus show-műsor, amely az ukrán származású üzletember, Konsztatyin Grigorisin nevéhez köthető. A versenyzők csapatban küzdenek rövid pályán, miközben dübörög a zene és villóznak a fények. Hosszú Katinka rajong a versenyért, noha a tavalyi Las Vegas-i döntőbe nem jutott be a csapata.

 

 

Nyáron Ausztrália is harcba szállt a verseny rendezési jogáért, de akkor a járványhelyzet Magyarországon lényegesen jobb volt, ezért nőttek az esélyeink a rendezésre. Augusztus 31-én a kormány a rendezés előkészítését Fürjes Balázs kormánybiztosra bízta.

 

Hosszú Katinka még július végén találkozott Orbánnal, valószínűleg ez a verseny is szóba került a beszélgetésen. A magyar kormány végül az október 9-i közlönyben jelentette be, hogy

419 millió forintot ad a Dagály fürdő 50-es és 25-ös medencéjének befedésére.

 

A pénzt a Nemzeti Sportközpontok kapta.

MIRE MENT EL TEHÁT 419 MILLIÓ FORINT?

 






Három egymás melletti teniszpálya lefedése a legmodernebb technikával is mindössze 50 millió forintba kerül, és ebben már a világítás és a fűtés is benne van. Egy ilyen sátor alkalmas lett volna a 25-ös medence befedésére is.

“Most annyiért bérelnek egy nagy sátrat, amennyiért ha megfelelő időben terveznek, akkor már vásárolni is lehetett volna, és sok éven át be lehetne fedni a nagy medencét. A Margitszigeten nagyságrendileg 150 millióért fedik be az egyik medencét, azt a sátrat megvásárolták, minden évben felépítik majd októberben, és márciusig ott marad” – írja a Telex.

 

Az 1300 versenyző ötnaponkénti tesztelését is a magyar állam fizeti, ez összesen 437 millió forintba kerül. Eközben a tollaslabdázók nem fognak tudni kimenni a finnországi EB-re, mert nincsen 6 millió forintjuk az ehhez szükséges tesztekre.

 

A hobbiúszók, és a nem versenyző válogatott kerettagok is mélyen felháborodtak, mert az ISL miatt hetekre kiszorulnak nemcsak a Duna Arénából, de a Dagályból is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top