Politika

Durvul a helyzet: Bíró László rágalmazásért feljelenti Hadházy Ákost

nyugatifeny.hu

Ez gyorsan eszkalálódott.






Csütörtökön a közösségi oldalán tudatta a jobbikos Bíró László, hogy értetlenül áll Hadházy Ákos “hangulatkeltése” előtt, miután egy személyes találkozót követően szerinte Hadházy meggyőződhetett a pályázati források jogszerű felhasználásáról.

 






A borsodi időközi választás ellenéki jelöltje azt írja:

“Elég volt a rágalmazásból! – Hadházytól sem tűröm ezt

Hadházy Ákos nyilatkozata szerint a cégem, a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet a támogatást szabálytalanul “magára költötte”.

A Szövetkezet támogatásáról 2013.12.20-án született támogatói döntés. A megítélt támogatás 50.000.000.- forint volt. A záró kifizetésre 2015. december 21-én került sor. Az 50 millió forint minden fillérjével elszámoltam – nemcsak az állam, de Hadházy Ákos felé is.

A szóban forgó pályázati kiírás célja nem valamilyen infrastrukturális beruházás létrehozása volt, hanem éppen a humán foglalkoztatás.

Az elnyert támogatás visszaélésszerű felhasználása ezért éppen abban az esetben valósult volna meg, ha a forrást nem a Szövetkezetre, illetve annak munkatársaira és az igénybe vett szolgáltatásokra fordítjuk.

A szóban forgó pályázati kiírás kötelezően megvalósítandó elemként tartalmazta a felsoroltakat, melyek meg is valósultak és a kiíró hatóság ellenőrizte is azokat:

– humán erőforrás alkalmazása
– infrastrukturális fejlesztés
– nyilvánosság biztosítása
– marketing
– projektmenedzsment

A pályázat kiírásának megfelelően minden területen teljesítettük az előírásokat.

A pályázatban minden bér, járulék, igénybe vett és előírt fejlesztés, szolgáltatás megvalósult és ki lett fizetve.

Ezt mi sem igazolja jobban, mint a helyszíni ellenőrzés és a pályázati elszámolás folyamán tett megállapítás: a pályázati forrást szabályszerűen használta fel a szövetkezet.

Értetlenül állok Hadházy Ákos hangulatkeltése előtt, miután meghívásomra a saját otthonomban győződhetett meg a pályázati forrás jogszerű felhasználásáról.

Eddig tartott a türelmem: ahogy a Fidesztől, úgy Hadházy Ákostól sem vagyok hajlandó eltűrni a rágalmazást. Aki valótlanságot állít rólam és rossz színben igyekszik feltüntetni, azzal szemben jogi elégtételt veszek.”






 

Elég volt a rágalmazásból! – Hadházytól sem tűröm ezt Hadházy Ákos nyilatkozata szerint a cégem, a Hegyalja-Mix…

Közzétette: Bíró László – 2020. október 15., csütörtök

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top