Politika

Hiába a duma, jelentősen csökkent a családtámogatások összege 2008 és 2019 között

nyugatifeny.hu

Ennyit a “családbarát kormányról”.






hvg.hu elemzi a Fidesz-kormány családtámogatási kiadásainak elmúlt évekbeli változását. Eszerint a tavalyi büdzsé teljesülését bemutató zárszámadásból kiderül, hogy 2019-ben a kormány

62 milliárd forinttal

kevesebbet költött „családi támogatások” címszó alatt, mint 2008-ban. Ha ehhez hozzávesszük az inflációt, ez az összeg még hatalmasabb.

 

Míg a Gyurcsány-kormány utolsó évében 461 milliárd forintot fizettek ki ezen a címen, az utolsó Orbán-kormány utolsó teljes évében ez az összeg 399 milliárd forint volt.

 

Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a családtámogatási kiadások része a családi pótlék és a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) is – előbbi utoljára 2008-ban emelkedett.

 

A gyermekgondozási díj (GYED) és a csecsemőgondozási díj (CSED) a TB-kasszából jár az azt igénylőknek. Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor ugyan emelkedett a családtámogatások nominálértéke 2008-hoz képest, de ez lényegében a a keresetből kiszámított GYED emelkedésének köszönhető. Összességében azonban

“az inflációt is figyelembe véve a kifizetett családtámogatások 2019-es szintje gyeddel és cseddel együtt sem érte el a 2008-as szintet”

– írja a hvg.hu.






 

MI A HELYZET A FIDESZ NAGY TALÁLMÁNYÁVAL, A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNNYEL?

 

A kormány az adókedvezményre elsődleges családtámogatási eszközként tekint. Az valóban igaz, hogy a gyerekes családok az adókedvezményből is rendszeres havi jövedelemhez jutnak.

 

Ha ezt is hozzászámoljuk a családtámogatási kiadásokhoz, azok reálértéken valóban nőttek 2008 óta, az adókedvezmény nélkül azonban a családtámogatások reálértéken csökkentek az említett időszakban.

 

Elkeserítőbb a helyzet, ha a családtámogatásokat a központi költségvetés egészéhez viszonyítjuk:

“Az államháztartás ugyanis 2,5-szörösére hízott 12 év alatt, kiadási főösszege 9 ezer milliárdról 22,7 ezer milliárd forintra. Eközben a családtámogatások összege közel sem nőtt 2,5-szörösére”.

CSOK A CSALÁDNAK

 

A családtámogatási rendszert a Fidesz több, könnyen kommunikálható és hangzatos kedvezmény bevezetésével is átszabta. Ilyen a CSOK, a többgyermekesek jelzáloghitel-elengedése, a gyesen és gyeden lévők hallgatói hitelének támogatása, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása vagy a babaváró hitel.

 






Ezek az intézkedések elhanyagolható mennyiségű pénzbe kerültek, viszont

ezekkel kiválóan meg lehetett támogatni azt a narratívát, hogy a Fidesz egy családbarát kormány.

 

Azt se felejtsük el, hogy ezek az intézkedések az eleve nagyobb jövedelemmel rendelkező családok számára voltak a leginkább előnyösek. Nyilván nem sokat profitál a jövedelemadó-kedvezményből az, akinek nincs jövedelme, vagy a diákhitel elengedéséből az, aki fel sem vette azt.

 

Ahogy az autó- és lakásvásárlási támogatások sem érintik azokat a kis jövedelmű családokat, amelyeknek még a támogatásokhoz szükséges kezdőtőke töredékét is nehéz lenne kigazdálkodni.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top