Politika

Ráhasaltak a vészcsengőre az egészségügyi szakdolgozók: harmaduk elhagyná a pályát az új egészségügyi törvény miatt

nyugatifeny.hu

Nagy lesz a baj.






Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának (MESZKonline felmérése szerint a megkérdezett 30.000 dolgozó majdnem harmada teljesen elhagyná az egészségügyi pályát a nagy vitákat kiváltó új egészségügyi törvény hatására.

 

Balogh Zoltán, a kamara elnöke szerint

brutálisak a számok.

 

A megkérdezettek 12 százaléka az állami helyett inkább a magánegészségügybe menekülne, közel háromezren pedig külföldre távoznának. A kutatásból emellett kiderül az is, hogy a 30.000-ből 15.000-en tervezik, hogy elhagyják a közellátást.

 

A kamaraelnök számított ezekre az adatokra. Elmondása szerint az új egészségügyi törvény leginkább a szakdolgozókat érinti hátrányosan amiatt, hogy míg a 48.000 magyar orvos közül csak 18.000 közalkalmazott, addig a 69.000 fős szakdolgozói összlétszámból kb. 60.000-nek van közalkalmazotti státusza.

 






A szakdolgozók egy része ezért már most új munka után néz.

DE MIÉRT PONT ŐK SZÍVJÁK MEG A LEGJOBBAN AZ ÚJ TÖRVÉNYT?

 

Az Áder által viharos sebességgel és kritikátlanul aláírt törvény egyik fontos eleme az orvosi bérek háromlépcsős emelése, amely szerint

  • 2023-ra egy kezdő orvos bruttó fizetése 687 ezer 837 forint lesz
  • a pályán 41 évet eltöltő orvosé pedig 2 millió 380 ezer forintra emelkedik.

 

Ennek azonban az a következménye, hogy elképesztő szakadék alakul ki az orvosi és a szakdolgozói fizetések között. Ráadásul az új orvosi bértábla szerint

minél képzettebb egy szakdolgozó, annál jobban lemarad a fizetése az orvosokétól.

 

Egy orvos fizetése nagyságrendekkel meghaladja a főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkező szakdolgozó bruttó bérét, pedig egy intenzív osztályon dolgozó szakápoló, de egy mentőtiszt is orvosi kompetenciákkal rendelkezik –mondja Balogh.

 

A kamara folyamatosan könyörög a kormánynak, hogy 2021-ben is legyen 50 százalékos szakdolgozói béremelés, ami később az orvosi bérrendezés ütemében és mértékében folytatódjon – hiába.

 

Az orvosival ellentétben ugyanis a szakdolgozói bértábla közel sem annyira impresszív, és ha összehasonlítjuk a számokat, ez még szembetűnőbb:

  • egy OKJ-s végzettségű szakdolgozó kezdő fizetése emelés is után is csupán bruttó 270.000 ft
  • egy főiskolai vagy egyetemi végzettségű szakápoló is csak bruttó 337.000 ft-ra számíthat kezdő fizetésként

 






Egy OKJ-s végzettségű ápoló fizetése 40 év szakmai tapasztalat után sem megy 380.000 forint fölé, emellett az új törvény szerint még másod- és harmadállást sem vállalhat. A megváltozott jogviszony miatt pedig a pótlékai is csökkennek. Ennek fényében aligha lehet meglepőnek nevezni, ha inkább elhagyná a pályát.

 

Noha Áder szerint hatalmas az egyetértés a jogszabállyal kapcsolatban, Balogh Zoltán nem ért egyet ezzel, már csak azért sem, mert a szakdolgozókat meg sem kérdezték az új törvényről. A kamara elnöke hangsúlyozta, nem érti, miért nem egyeztetnek a döntéshozók a MESZK-kel. Számára úgy tűnik, mintha döntéshozói körökben konszenzus lenne abban, hogy az egészségügy rendezését kizárólag az orvosok szempontjai szerint lehetne és kellene megvalósítani.

(24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top