Interjút adott a Pesti Hírlapnak az új pártot alapító, miniszterelnöki indulástól sem elzárkózó Pálinkás József.
Az Új Világ Néppárt vezetője a lapnak elmondta, szerinte azért van szükség a pártjára, “mert hiányzik az ellenzéki pártokból a kormányzóképesség, hiányzik belőlük az, hogy meg tudják szólítani azokat az embereket, azt a polgári réteget, amely a Fidesz felé fordult 2010-ben, de ‘nem tudja maga mellé állítani az ellenzék, még akkor sem, ha a Fidesz ennek a rétegnek egy nagy részét becsapta’“.
Pálinkás szerint kétséges, hogy az ellenzéki pártok tudnának-e az ország érdekében kormányozni, sőt, kijelentette: “az Antall-kormány óta nem volt olyan kormány, amely csak az ország érdekében cselekedett volna.”
Jelenleg a Momentum áll hozzá legközelebb, pártjával pedig azokat kívánja megszólítani, akiket a jelenlegi ellenzék nem tud elérni, “akik pillanatnyilag nem tudják, kire szavazzanak, vagy jobb híján szavaznak valamelyik pártra“.
Azokra is számítanak, akiknek fontos tiszteletben tartani a jogállamot, a véleményszabadságot, a magyarság sokféleségét, akik nem akarnak mindenkit beskatulyázni. Fontos célcsoportjuk még a nők, és nem csak mint szavazók – tette hozzá.
“Van az a kommunikációs doktrína, amely azt mondja, kell egy nagy ügy, ami berobbantja a támogatottságot. És van egy olyan út is, amely szerint a megfelelő emberekkel szépen haladva lehet növelni a támogatottságot. Olyan nagy ügyet – mint például a Momentum NOlimpia kampánya – mi még nem csináltunk, de ez a módszer nem is áll hozzám közel. Szerintem az embereknek mára elegük lett a nagyon harcos politizálásból, mi inkább egy pragmatikus, problémamegoldó, szélsőségektől mentes néppártot szeretnénk felépíteni. A mi vonzerőnk talán a béke-bizalom-nyugalom-szakértelem szavakkal írható le” – mondta Pálinkás József, az Új Világ Néppárt alapítója. (Pesti Hírlap) / propeller.hu
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.