Politika

Orbán döntése miatt kerülhet nehéz helyzetbe több százezer család!

Pestibulvar.hu

A magyar kormányfő által “belengetett” költségvetési vétó számos uniós programot veszélyeztet, közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő az online tartott sajtótájékoztatóján.

 






Ha Orbán betartja ígéretét, és megvétózza az uniós költségvetést, akkor veszélybe kerülhet az energiahatékonysági és felújítási program is, melynek keretében legalább félmillió magyar háztartást korszerűsítenének.

 

Az Európai Bizottság a napokban jelentette be azt a nagyszabású épületkorszerűsítési programra vonatkozó stratégiáját, amely révén 2030-ig mintegy 35 millió európai épületet lehetne felújítani uniós forrásból, és amely egyúttal akár 160 ezer zöld munkahelyet is teremtene – közölte az MSZP politikusa, majd hozzátette, hogy az épületek korszerűsítése nem csupán az energiaszegénység felszámolását segítené, de jelentős mértékben hozzájárulhat az európai klímacélok megvalósításához is.

A KORSZERŰSÍTÉSHEZ SZÜKSÉGES ÖNERŐT TÖBB SZÁZEZER MAGYAR HÁZTARTÁS NEM TUDNÁ ÖNERŐBŐL FINANSZÍROZNI, EHHEZ ELENGEDHETETLEN LENNE AZ ENERGIAHATÉKONYSÁGI PROGRAMOK UNIÓS TÁMOGATÁSA.

 

Ujhelyi azonban felhívta arra a figyelmet, hogy “a Fidesz-kormányzat azzal, hogy az uniós költségvetés megvétózásával fenyegetőzik, egyszersmind veszélyezteti az újjáépítési csomag és a benne szereplő – ehhez hasonló – programok elfogadását is”.

Az MSZP EP-képviselője hangsúlyozta, hogy bár a magyar kormány a napokban nagyszabású épületfelújítási programot hirdetett, ebből azonban a gyermeküket egyedül nevelők, a kisnyugdíjasok és számos más társadalmi csoport kényszerűen kimarad, ami egyértelműen igazságtalan.






 

“Mi azokra is gondolunk, akik nem tudnak önerőt előteremteni a korszerűsítésekhez, akiknek nincs lehetősége részt venni az ilyen programokban, akikről a kormány egyszerűen elfeledkezik” – fogalmazott Ujhelyi István.

 

Az MSZP ezért meghirdette programját, mely alapszolgáltatási minimumot javasol a közművek esetében, de egy olyan otthonfelújítási alap létrehozását is szorgalmazzák, amely segítséget tud nyújtani a hazai lakásállomány megújításában.

 

Ujhelyi szerint közösségi és magánérdek is, hogy a korszerűtlen szigetelésű és fűtésű otthonokat felújítsuk, hiszen nemcsak az energiaszegénység csökkentését kell megoldani, de a klímacélok teljesítését is a következő generációk érdekében.

 






A szocialista EP-képviselő felszólította az Orbán-kormányt arra, hogy vétó helyett inkább mutassanak be egy programot, hogy miként teszik majd lehetővé az uniós energiahatékonysági program felhasználását azok számára,

Ujhelyi István dr.: sok százezer lakás rezsicsökkentését veszélyezteti Orbán vétója ❌ ❎ A magyar kormányfő által…

Közzétette: MSZP – 2020. október 18., vasárnap

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top