Politika

Lengyel út: Orbán titokban betilthatja az abortuszt?

ezalenyeg.hu

Rengeteg családot tehet tönkre az Orbán-kormány csak azért, hogy jó pontokat szerezzenek Donald Trumpnál.






 

A kőkorszaki országok sorához csatlakozott a Fidesz-kormány. Aláírták ugyanis az ENSZ többségével szembeszálló abortuszellenes nyilatkozatot, amit az USA kezdeményezett. Orbán ebben is a szövetséges Lengyelországot majmolja, ahol lényegében már betiltották a terhesség megszakítást. A döntés ellen tiltakozó lengyeleket pedig már könnygázzal támadta meg a hatalom.

 

Középkor!

A felcsúti miniszterelnök csak azért követheti ezt az utat, hogy jó pontokat szerezzen a kezdeményező Donald Trumpnál. Pedig a hvg.hu cikkéből egyértelműen kiderül, hogy a magyarok 80%-a támogatja az abortuszt.

 

Nem újkeletű a Fidesz hozzáállása: már 2011-ben az Alaptörvénybe emelte az Orbán-kormány, hogy a magzat életét a fogantatástól védelem illeti meg!

Néhány éve pedig Kásler Miklós mondta azt, hogy az abortusz nélkül már 20 millió magyar élhetne az országban. Ez nyilvánvaló ostobaság. Hiszen ha törvényileg tiltják be a terhességmegszakítást, akkor a kutatások szerint az emberek illegálisan végzik azt el, ami viszont sokkal veszélyesebb a nők életére nézve.






 

Ennek figyelembevételével pedig több millió magyar nőt sodorhatna életveszélybe a terhességmegszakítás betiltása.

A HVG kérdésére egyébként Novák Katalin azt válaszolta:

Semmilyen módon nem tervezik megváltoztatni az abortusz magyarországi szabályozását.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top