Az Orbán-kormány a koronavírus második hullámában folyamatosan tétlenkedik, lassan hozzák meg a szigorításokat. A pár napja bevezetett intézkedések sem tűnnek elégségesnek ahhoz, hogy visszaszorítsák a járvány terjedését. Ha ez így marad, katasztrofális helyzet alakulhat ki!
A Népszavának adott interjújában a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, Svéd Tamás kijelentette: ha a kormánynak nem sikerül lassítani a járvány gyorsulását,
AKKOR HETEKEN BELÜL HASONLÓ ÁLLAPOTOK ALAKULHATNAK KI MAGYARORSZÁGON, MINT AMILYENEKET TAVASSZAL LÁTTUNK OLASZORSZÁGBAN.
Svéd Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy már akkora a baj az egészségügyben, hogy hamarosan kontaktszemélynek minősülő, illetve enyhe covidos tüneteket produkáló orvosoknak és ápolóknak is dolgozniuk kell majd!
Ennek pedig az az oka, hogy ha ők is kiesnek a munkából, akkor egyszerűen nem lesz aki ellátja a betegeket.
A MOK szerint jelenleg intenzíves szakápolókból van a legnagyobb hiány, és azzal, hogy folyamatosan esnek ki a munkából a szakorvosok és az ápolók, kénytelenek más orvosokat átvezényelni a covidos betegek kezelésére.
“Már rég nincs elegendő infektológus, pulmonológus, belgyógyász arra, hogy ilyen mennyiségű fertőző beteget ellássunk. Sokszorosuk hiányzik a rendszerből. Ugyanakkor az idevezényelt szemészek, fogorvosok – főleg az alapképzést nem régen maguk mögött tudó fiatalok – sokkal hasznosabbak, mintha egyáltalán nem állna orvos a betegágyak mellett” – mondta Svéd Tamás.
A Magyar Orvosi Kamara titkára azonban hozzátette, hiába nevezi ki a kormány más kórházak osztályait újabb covidos betegek ellátására, azok nem fognak tudni hasonló hatékonysággal működni, mint egy komplett covid részleg.
“A Semmelweis Egyetem neurológiai és pszichiátria klinikáján, vagy a szegedi szájsebészeti klinikán nem lehetnek ugyanolyan körülmények, nem is tudnak akkora hatékonysággal, hatásossággal dolgozni, mint az egykori Szent László kórház covid részlegén.”
Svéd szerint ezt csak azzal lehetne orvosolni, ha a kormánynak sikerülne ellaposítania a járványgörbét, akkor tudnák tartani a jelenlegi színvonalat, ha maximum annyi beteg áramolna be naponta az intenzív osztályokra, amennyi el is hagyja azt.
“HA A JÁRVÁNY NÖVEKEDÉSI ÜTEMÉT NEM SIKERÜL A KORMÁNYNAK SZIGORÚ INTÉZKEDÉSEKKEL LASSÍTANIA, AKKOR NEM HÓNAPOKON, HANEM INKÁBB HETEKEN BELÜL BEKÖVETKEZHET A TAVASZI OLASZ HELYZETHEZ HASONLÓ.”
Ezzel pedig bekövetkezne a legrosszabb forgatókönyv.
Svéd Tamás úgy látja, ismét be kéne vezetni a tavaszi korlátozások egy részét, “például nagy rendezvényeken, focimeccseken már nem kellene tömegeknek közös szotyolázásra, kiabálásra összeverődni”.
AZONBAN AMÍG ORBÁNÉK ENGEDI EZEKET A RENDEZVÉNYEKET, AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZERRE NEHEZEDŐ NYOMÁS NEM NAGYON FOG MEGSZŰNNI!
zen a helyzeten csak a kormány változtathat, az ő kezükben van a döntés, meddig hagyják romlani a helyzetet.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.