Politika

Rákosista módszerek: nyíltan castingol besúgókat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (+fotó)

(kiemelt kép: pest.hvim.hu)

Tanáraik és diáktársaik névtelen feljelentésére buzdítják a hallgatókat.






A felsőoktatási intézmények hallgatóit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szólítja fel arra, hogy besúgók legyenek – írta meg az egriugyek.hu.

 

Egerben a Líceum mögötti egykori kávézó üvegére ragasztották fel a plakátot, melyen többek közt ez áll:

“Valljuk, hogy ma egyetlen közösség van igazán elnyomva Magyarországon: a fehér, keresztény, normális szexualitású, hazáját szerető magyarság. Hisszük, hogy van még remény a magyar ifjúság számára! Együtt fel tudjuk emelni szavunkat az élettel összeegyeztethetetlen, Isten- és nemzetellenes ideológiával, a szélsőliberalizmussal szemben!”

 

Ezen önmagában még meg sem lepődnénk, hiszen tele van a közösségi oldal ehhez hasonló, álkeresztény, kirekesztő és homofób propagandaszövegekkel. A plakát azonban itt kezd csak érdekes lenni:

“Az Egyetemi Ellenállás feladata: Térképezzük fel a liberális és LMBTQP diktatúrát a felsőoktatásban!; Hozzuk nyilvánosságra az összegyűjtött eredményeket!; Nyújtsunk védelmet az Egyetemi Ellenállás hálózat tagjainak!; Leplezzük le a szélsőliberális terrort működtető és a konzervativizmust üldöző oktatókat!”

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tehát leplezetlenül arra szólítja fel az egyetem hallgatóit, hogy jelentsék fel saját tanáraikat.

 

Egy e-mail-címre várják a lelkes jelentkezők leveleit. A mozgalom weboldalán már beszámolók is vannak, egy állítólagos ELTE-hallgató például azt kifogásolja, hogy tanár szakos hallgatóként “LMBTQ-érzékenyítésen kellett részt venniük”.

 






Az Egyetemi Ellenállás nevű spicliképző eddig négy történetet gyűjtött össze a mozgalom honlapján: az ELTE hallgatóján kívül csak a Pécsi Tudományegyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen és a Milton Friedmann Egyetemen akadt még olyan diák (feltéve, hogy a feljelentéseket nem maguk a hatvannégy vármegyések írják), aki megírta, hogyan nyomják el őt liberális eszmékkel.

 

Az egriugyek.hu az alábbi fotót tette közzé:

(egriugyek.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top