Politika

Ezt titkolja a Fidesz: messze Magyarország produkálta a legrosszabb adatokat

Pestibulvar.hu

Továbbra is nálunk van a legtöbb aktív fertőzött a szomszéd országokhoz képest – írja a telex.hu.






 

Ha lakosságarányosan vizsgáljuk, ez már egy hete így van, novemberben sokáig a harmadik helyen álltunk, de 12-én lehagytuk Szlovéniát, majd két napra rá Szlovákiát is.

 

Ami még rosszabb hír, hogy a különbség szemlátomást csak nő, mialatt Szlovákiában csökkent az aktív fertőzöttek száma, nálunk nem látni enyhülést. Az egyetlen, aki hasonlóan rosszul teljesít, az Szerbia: két hete még a legalacsonyabb számokkal rendelkeztek, mára feljöttek a harmadik helyre. Mint az a térképből is látható, a környező országok átlaga

A MAGYAR ÉRTÉKNEK MINDÖSSZE A 60 SZÁZALÉKA.

 

Ez jól jelzi, hogy a magyar védekezés egyelőre nem teljesít az elvárásoknak megfelelően.

Forrás: telex.hu

 

A rossz eredmény ráadásul úgy jött ki, hogy az Index szerint a kormány alulkommunikálhatja a statisztikákat. Egy cikkükben azt fejtegették, hogy a halálozási adatok az utóbbi két hétben nem esnek egybe a matematikai valószínűségekkel: ha a korábbi hetek adatait nézzük, a halálozás az emelkezdő fertőzésszámok miatt kéthetente duplázta magát, most viszont hetek óta 6-700 között alakulnak a számok, annak ellenére, hogy a fertőzésszámok nem csökkentek érdemben. (Igaz, sokkal nem is növekedtek, bár Pintér Sándor egy néhány nappal ezelőtti operatív törzsi ülésen kétezerrel magasabb számot közölt, mint ami a kormányzati tájékoztató honlapra kikerült.)






 

A lap az adatokra eddig nem talált értelmes magyarázatot, a november 11-i korlátozásoknak ugyanis még nem szabadna megjelenniük a statisztikákban. Hogy akkor mégis mi felelhet a halálozási számok stabilizálódásáért, egyelőre nem tudni, az Index szerint néhány héten belül talán többet fogunk tudni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top