Ha egy üzlet beindul…
Ma délben kapta meg Manfred Weber frakcióvezető és Simon Busutil frakció-főtitkár azt az e-mailt, amelyben az Európai Néppárt 30 tagja kezdeményezi Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kizárását a pártcsaládból. — írta meg a Népszava.
Az aláírók között vannak dán, finn, lengyel, luxemburgi, német, osztrák, szlovák képviselők is.
A levélben azt is kezdeményezik, hogy a szavazásra már december 9-én kerüljön sor. Mint arról mi is beszámoltunk, az aláírók leszögezik: döbbenettel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és támadásait.
Felidézik azt is, hogy Deutsch Tamás delegációvezető nemrégiben a Gestapo és az ÁVÓ érveléséhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését.
A Néppárt elnöke újságíróknak nyilatkozva azt állította, hogy Orbán Viktornak nem kell tartania a jogállami szabályoktól, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média. Deutsch erre úgy reagált: ez a Gestapo és az ÁVÓ jelszava volt.
A fideszes politikus kizárásának kezdeményezői szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállamisági feltételekhez való ragaszkodásukat a nácizmushoz és a kommunizmushoz hasonlítja a magyar képviselő.
Az aláírásgyűjtők sokkolónak és szégyenteljesnek nevezik Deutsch nyilatkozatait.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.